| Beszámoló a Második Első Fesztiválról |
|
|
|
Néhány napja ért véget a Második Első Fesztivál, amely jóval sikeresebbnek bizonyult az előző évi rendezvényhez képest. Az időjárás nem volt épp fesztiválhoz illő, azonban a koncertek és a „jóárasított” ételek-italok könnyen feledtették az esőt és a hideget.
4 helyi, 6 országosan elismert zenekar, 2 színpad, 700 látogató szombaton, 1700 vasárnap. Statisztikai szempontból bőven elég lenne ennyit tudnunk a fesztiválról, azonban érdemes a számok mögé nézni. A meghívott zenekarok által képviselt könnyűzenei stílusok összeállításában komoly figyelmet fordítottak arra, hogy a kilátogató városlakók lehető legnagyobb százaléka megtalálja a neki tetsző koncerteket. A középkorú nemzedék nagy arányban volt jelen a Korál koncerten, amely hetvenes-nyolcvanas évekbeli fiatalságukat hozta vissza egy másfél órás fellépés erejéig. A napjainkban egyre divatosabb worldmusic stílusát kedvelőknek, valamint a kisgyermekekkel kilátogató családoknak kiváló programnak bizonyult a felvidéki Ghymes zenekar fellépése. Az első napot záró Suhancos koncerten a hiphop-ot és a népzenét szeretők táborának érdekes, szívderítő keveredését figyelhettük meg. A jamaikai tradicionális ska hazai meghonosítója, a PASO csinált óriási bulit vasárnap koraeste. A tombolás folytatódott az egykor alternatívnak számító Quimby koncertjén, amelyre nemcsak a fiatalabb generáció, hanem az idősebbek is nagy számban kíváncsiak voltak. A fesztivál zárásaként a nemrég átalakult közszolgálati rádiónak köszönhetően híressé vált 30Y adott teltházas koncertet a sátorban. A rendezvény sikeres lebonyolításáért mintegy 50 fő felelt, akiknek sokat köszönhet az időjárással nem törődő lelkes közönség. A szervezők, pultosok, mentősök, rendőrök, biztonsági őrök, hangmérnökök, színpadtechnikusok és a Volánbusz sofőrjei áldozatos munkájukkal hozzájárultak, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a fesztivál. A gyors és kedves kiszolgálás, a helyszín rendőri és orvosi felügyelete, valamint a kiváló hangosítás mind-mind a fesztiválozók kényelmét szolgálták. A zord időjárás ellenére a tavalyihoz képest jóval nagyobb tömeget vonzott a Második Első Fesztivál nemcsak városunkból, hanem a szomszédos településekről és Budapestről is. A siker receptje már nagyjából ismert a szervezők és a szponzorok előtt is: mindenki számára nyilvánvaló, hogy milyen nagy az igény a színvonalas könnyűzenei programokra Érden, és erre anyagi és emberi erőket egyaránt áldozni kell. -scs- |



