Nem halok meg – Dér Asia rendező személyes élménye a rákkal

Dér Asia új filmje nem csak egy légből kapott forgatókönyv eredménye. Személyes élményekről és a forgatásról olvashatunk egy “keveset”.

Einspach Gábor galerista, az Artmagazin alapítója és kiadója, igazságügyi szakértő, a budapesti művészeti világ sok területének aktív, meghatározó szereplője. Amikor megtudja, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, nem omlik össze. A betegségben a tragédia helyett a lehetőséget látja a teljes újrakezdésre. Miközben folytatja a fizikailag őt egyre jobban igénybe vevő kezeléseket, megpróbálja újra értelmezni a saját életét, valódi céljait, és a gyerekeivel, valamint a környezetével való kapcsolatát.

Dér Asia dokumentumfilm-rendező több éven át követte a sikeres, művészeti érában mozgó Gábor mindennapjait és végig kísérte a hasnyálmirigyrákkal való küzdelme folyamatát. „Nem fogok meghalni” – hangzik el Gábor szájából a film címadó kulcsmondata.

 

Felkészülés a forgatásra

A film témája tudatos keresés eredménye volt. Pár évvel ezelőtt Dér Asia édesapját rákkal diagnosztizálták. A betegség szerencsére nem volt végzetes kimenetelű, de a közös élmény megélése esélyt adott rá, hogy a család tagjai újra értelmezzék egymáshoz fűződő kapcsolatukat.

Van egy megmagyarázhatatlan, ösztönös félelmem, hogy én is rákban fogok meghalni. Ez azokban a pillanatokban tör rám igazán, amikor szembesülök azzal, mennyi mindent fojtok el, mennyi érzelmet, gondolatot próbálok elzárni magamtól. Egy tanárom vetette fel egyszer, hogy szerinte jó kiindulási pont lehet egy filmnél az, amitől a legjobban félek” – számol be témaválasztásáról a fiatal rendező.

Dér Asiának nem az volt az elsődleges célja a szereplőkeresés során, hogy kifejezetten rákkal küzdő embert találjon, hanem olyasvalakit keresett, aki szembesül azzal, hogy gyógyíthatatlan betegsége van. Asia ismerőse hívta fel a figyelmet Várdi Katalin tüdőgyógyászra, aki egy előadáson arról beszélt, hogy az ilyen élethelyzetre lehet esélyként is tekinteni: alkalmat adhat rá, hogy elrendezhesse dolgait, felkészítse magát és szeretteit a halálra. Asia írt Katalinnak a filmtervéről, és aznap délután már csörgött is a telefonja: Katalin Einspach Gábort ajánlotta, aki nyitott volt az ötletre, hogy róla készüljön el a film. A férfi galériatulajdonos és műkereskedő, valamint igazságügyi szakértő: a világ legfontosabb aukciósházai fordulnak hozzá szakvéleményért. Ő alapította a kortárs és klasszikus művészettel foglalkozó Artmagazint, illetve aktívan támogat több civil szervezetet, például a Mosoly Alapítványt és a Bátor Tábort. Bár a rendező azt feltételezte, hogy a szereplőkeresés folyamat hosszú lesz, a találkozó napján rögtön eldöntötte: nem keres tovább.

Két nappal később már ott ült Gábor első kemoterápiáján. Asia így emlékszik vissza az első találkozásra: „Felkészítettem magam, hogy nem lesz könnyű. Mégiscsak egy olyan emberrel találkozom, akinek hasnyálmirigyrákja van, ami azt jelenti, hogy rendkívül csekély az egyéves túlélési esélye. Beléptem a kórtermébe, ahol épp munkamegbeszélés folyt telefonon kihangosítva, az ágyon nyitott könyvek és papírok hevertek. Gábor nem betegruhában volt, hanem farmerben és ingben feküdt, mintha az irodájában fogadott volna. Ez az elképesztő kontraszt azonnal elkezdett érdekelni. Ez általában így van dokumentumfilmeknél: már nem az általánosság érdekes – esetünkben a rák mint betegség –, hanem, hogy ki az az ember, akivel találkozom, és mi az ő története.”

Einspach Gábor számára nem volt kérdéses, hogy elvállalja a projektet: „Miért mentem bele? Azt gondoltam, hogy minden, ami nekem kapaszkodót nyújthat, az segíteni tud. Annak nagyon örültem, hogy akárhogy végződik, meg lehet örökíteni egy szakaszát az életemnek. Ha minden jól sikerül, egyszer visszanézhetem.

A galeristának a forgatás kezdetétől fontos volt a stáb jelenléte, mert elmondása alapján személyiségéből adódóan könnyen belekerül a mindennapi élet menetelő sodrába. A kamera, illetve Asia jelenléte segített neki, hogy tudatosan emlékeztesse magát a betegségére. A történet intimitása miatt a rendező és Domokos Balázs operatőr hamar közel került Gáborhoz, aki megszerette az alkotókat, és szinte minden helyzetben engedte, hogy jelen legyenek és belelássanak az életébe.

Az általános, egyébként teljesen átérezhető reakciója a rák diagnózissal szembesülő embereknek, hogy pánikba esnek, és csak arra tudnak gondolni, hogy meg fognak halni. Ez fokozottan igaz hasnyálmirigyrák esetén. Gábor viszont azok közé tartozik, akik azt mondják, ha van 1% túlélési esélyem, az az 1% lehetek én is. Küzdött a betegségtudat ellen, kizárta magából a halál gondolatát, lehetőségét” – véli Gáborral kapcsolatban Asia.

Gábor személyisége segített a stábnak abban is, hogy fel tudják dolgozni az események drámai súlyát, hiszen ebben a helyzetben valóban élet-halál volt a tét. A galériatulajdonos nem így élte meg a helyzetét, és ennek a kontrasztja végigkísérte az egész munkafolyamatot. A betegség kezelése nyolc hónapot ölelt fel a diagnózistól az utolsó kemoterápia végéig.

 „Egy kemoterápia alatt korlátozott energiája van az embernek, és nagyon át kell gondolnia, hogy azt mire fordítja. A filmezés nem volt megterhelő, sőt, sokszor erőt tudtam meríteni a stáb jelenlétéből. Beleraktam a küzdelembe minden energiámat és annak a többszörösét kaptam hozzá a gyerekeimtől, az anyukájuktól, a családomtól,  és a barátaimtól, , mindenkitől, aki körülvett és támogatott engem. A szimbolikusan az utolsó kemoterápia utáni héten kezdődő szerelem és új élet pedig meghozta azt a katartikus változást, ami a hosszú túlélés lehetőségét adja. ” – gondol vissza Gábor.

A daganatos megbetegedések a magyarországi halálozási statisztikák élén járnak, ám sok családban, munkahelyi közösségben, baráti társaságban még mindig tabuként, szégyenként tekintenek rá. Nem beszélnek róla, még akkor sem, ha a betegség már egyértelműen jelen van. Dér Asia filmje amellett, hogy bemutatja Gábor küzdelmét, diskurzust is kíván indítani arról, hogy ne féljünk kényes és nehéz helyzetekről beszélni szeretteink körében, mivel a félelmet a nyílt kommunikáció győzheti le.

Pozitív forgatási élmény

A Nem halok meg a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával jött létre. A film 86 napig, részben a pandémia időszakában forgott. A stáb összetartó közösségként dolgozott, a munkakapcsolat mellett emberileg is támogatták egymást. A megterhelő téma miatt sokat jelentett Dér Asiának, hogy Szakonyi Noémi Veronika, Vincze Máté Artur és Meggyes Krisztina producerek a film készültségi állapotán túl rendszeresen figyeltek a rendező lelki jólétére. A producerek rugalmassága miatt a vágás befejezése után is volt még lehetőség felvenni új anyagokat. Elsősorban az Asia által hiányolt jeleneteket pótolták, de volt, hogy Gábor érezte úgy: valamiről még szeretne beszélni. A rendezőt nem zavarták ezek a kérések, örült, hogy Gábor is magáénak érezte a filmet, és sok esetben be is kerültek ezek az új felvételek a végleges filmbe.

Dr. Bodoky György onkológus és a Szent László Kórház nővérei rendkívül nyitottak és támogatóak voltak, érezhetően fontosnak érezték a film elkészültét. A stábnak megrendítő élmény volt belelátni ebbe a világba és megtapasztalni, milyen minőségi ellátással, megfeszített munkával és kedvességgel segítenek a rákkal küzdő embereknek. Dér Asia és Dr. Bodoky között volt egy fontos megállapodás: a rendező soha nem akart többet tudni annál, mint amit a film főszereplője, ezzel kizárva annak a lehetőségét, hogy a többlettudás miatt esetleg titkolóznia kelljen előtte.

A rendezőnek fontos volt, hogy Bodoky professzor hogyan értékeli majd a filmet, de amikor Asia megmutatta neki a kész anyagot, pozitívan reagált a látottakra.

Einspach Gábort a Heidelbergi Egyetemi Kórházban operálták. A kórház a hasnyálmirigyrák területén a világ vezető létesítményeinek egyike, köztudott, hogy hónapokig kell várni forgatási engedélyre, ha egyáltalán engedélyezik a forgatást. Azonban Asia írt egy személyes hangvételű levelet Dr. Markus Büchlernek, a kórház főorvosának, amelyben leírta rendezői motivációit és a film szinopszisát. Csodával határos módon napokon belül megérkezett a válasz, amelyben a főorvos támogatásáról biztosította a stábot, és teljes körű forgatási engedélyt adott. Sőt, még az operációra is bemehettek forgatni.

A projekt az első felvételektől kezdve a befejezésig öt éven át tartott.

Egy dokumentumfilm a vágóasztalon

A vágás majdnem másfél évig tartott, a hangutómunka négy hónapig, ami hosszabb folyamat, mint egy megszokott dokumentumfilm elkészítésénél. Szalai Károly vágó és Várhegyi Rudolf hangmester idejükön és energiájukon felül igazi alkotótársai voltak a rendezőnek.

Dér Asia előző dokumentumfilmjének, Az anyáim történetének utómunkája során tapasztalta meg, hogy a vágás befejezésével mennyivel jobban érti, miről szól a filmje, még a saját motivációját is tisztábban látja. Ez a tapasztalat vezetett ahhoz a döntéshez, hogy a Nem halok meg esetében még a forgatás befejezése előtt elkezdenek vágni, így a forgatás második felében már sokkal tudatosabban tudnak dolgozni. Ehhez szükség volt a producerek támogatására is, hiszen így a vágóidő jóval hosszabb lett, emiatt úgy alakították költségvetést, hogy lehessen a forgatás félidejénél is vágási periódus.

Érdekes dolog a dokumentumfilmeknél, hogy leforgatsz egy történetet, amit jelen időben látsz és fontosnak érzel, és csupán a vágóasztalon derül ki, hogy a hangsúlyok forgatás közben áttevődtek és új, talán izgalmasabb irányokba indult el a történet. Ez valahol érthető is, hogy amikor elindul egy forgatás, akkor még általánosabb a koncepció, de ahogy egyre közelebb kerülünk a főhőshöz, egyre rétegzettebben látjuk a történetet, egy sokkal személyesebb film szólal meg” – osztja meg véleményét az utómunka folyamatáról Dér Asia.

A forgatás és a vágás során jöttek rá az alkotók, hogy ez a film nem a nagy, hollywoodi változásokról fog szólni, hanem valami sokkal emberibbről. Arról, hogyan száguldunk át az életen távoli céljainkat kergetve és hogy sokszor nem vesszük észre, mi történik velünk. A film egyik kulcsmondata nem véletlenül lett az, hogy “mindenki vágyik a katarzisra”. Gábor aműtéttől várta a katarzist, a film nézője a látottaktól, a film rendezője pedig a Gábor életében végbemenő változásoktól. A stáb viszont rádöbbent, hogy egy emberi élet nem így működik, nincs benne csattanó, egy tökéletes pont, mint a forgatókönyvekben.

Az utómunka közben sokszor szóba került Szalai Károly vágóval, hogy »úristen, vághatnánk ezt a filmet úgy is, hogy Gábor már nincs köztünk«. Ez annyira gyomorszorító érzés volt! Gábornak elképesztő ereje van. Nem csak saját maga hitte el, hogy nem halhat meg, hanem ezt kiterjesztette a közösségére, a gyerekeire is. Néha úgy láttam, hogy az orvosok is elhiszik, hogy ez így lesz” – emlékszik vissza Asia.

A film zeneszerzője Keresztes Gábor, a Freakin’ Disco formáció egyik tagja, aki Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjének zenéjén dolgozott korábban. Az utómunka során Asia biztos volt benne, hogy nem szeretne melodikus, romantizáló aláfestő zenét. A rendezőnő sokat konzultált Keresztes Gáborral a főszereplőről, a történet irányáról, majd jelenetenként vizsgálták meg, milyen érzelmi pillanathoz milyen zenei hangulat jöhetne szóba. A zenei koncepció az volt, hogy Einspach Gábor akadályokat nem ismerő világának ad egy reálisabb ellenpontot, ahol a halál egy valóságos tényező. Erre a hangulatra nagyon gyorsan ráérzett a zeneszerző.

Dér Asia a mai napig tartja a kapcsolatot Einspach Gáborral, akinek az egész környezete rendkívül befogadó és nyitott volt a stáb felé.

Ezzel a filmmel az egyik célom, hogy beszélgetéseket provokáljon olyan témákról és érzelmekről, amiket talán szégyellnivalónak érzünk. Beszéljünk a félelmeinkről, önvádról, lehessen azt mondani, hogy valami sok, hogy valamit nem bírunk el, hogy gyengének érezzük magunkat. Nem kell mindig acélembernek mutatni magunkat. Bízhatunk a családunkban, a barátainkban, hogy szeretni fogják a gyenge énünket is, és ha megterhelő nekik a traumánk, akkor azt is jelezni fogják” – zárja gondolatait Dér Asia.

STÁB

Dér Asia rendező

Dokumentumfilm-rendezőként végzett a DocNomads nemzetközi MA programban. Első egészestésasia filmje, az Anyáim története (társrendező: Haragonics Sári), több mint 30 ország nemzetközi filmfesztiváljain szerepelt és számos díjat nyert, köztük a legjobb film díját a DOKER Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon és a linzi Crossing Europe Filmfesztiválon. A film koprodukcióban készült az HBO-val és a Sundance Institute támogatta. Eddigi filmjeivel részt vett a ZagrebDox Pro, a CIRCLE Women Doc Accelerator, East Doc Platform, Cannes Docs és a Docu Rough Cut Boutique-on. A Kassák Lajos életéről szóló A magunk módjára üvölteni (2022) című dokumentumfilm rendezéséért 2023-ban megkapta a berlini FilmArte művészeti filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díját. Jelenleg doktori disszertációját írja és tanít a DocNomads nemzetközi MA programban. A Magyar Dokumentumfilmesek egyesülete (MADOKE) és a Filmművész Szövetség elnökségi tagja.

Keresztes Gábor zeneszerző

A Freakin’ Disco formáció tagja. Elsősorban színházi előadásokban dolgozik zeneszerzőként, valamint a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, az Isteni műszak és a Drakulics elvtárs nagyjátékfilmek zenéjét szerezte. A Nem halok meg első dokumentumfilmes munkája.

Szakonyi Noémi Veronika producer

Filmrendező és producer. Nemzetközi kapcsolatok szakon tanult Magyarországon és Németországban, majd ösztöndíjjal kezdte filmes tanulmányait a Pekingi Filmakadémián. Miután elhagyta Kínát, a Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező MA szakára jelentkezett, ahol 2015-ben szerzett diplomát. 2017-től 2018-ig a NYU Tisch School of the Arts filmkészítés MFA programjában tanult ösztöndíjjal. Jelenleg a budapesti székhelyű Match Frame Productions nevű cégét vezeti alkotótársával, Vincze Máté Arturral, ahol társadalmi problémákkal foglalkozó dokumentumfilmeket és kisjátékfilmeket készítenek. 

Vincze Máté Artur producer

A Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakán diplomázott, majd tanulmányait a dokumentumfilm-rendező mesterszakon folytatta. Itt ismerkedett meg Szakonyi Noémi Veronikával, akivel azóta folyamatosan együtt dolgoznak. 2014-ben megalapították a Match Frame Productions nevű produkciós céget, amely dokumentumfilmek és kisjátékfilmek gyártása mellett lehetőséget kíván adni fiatal, frissen végzett filmes hallgatóknak, hogy különféle támogatásokra pályázzanak. Szakonyi Noémi Veronikával jelenleg három egészestés dokumentumfilmen dolgozik (A boldogság ügynöke, Hiányzó 10 óra, Lánykor).

Meggyes Krisztina producer

A Színház- és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező mesterszakán végzett. Eleinte szerkesztőként, rendezőként dolgozott, majd 2017-ben Lévai Balázzsal megalapították a Little Bus Production filmgyártó céget. Azóta elsősorban producerként tevékenykedik magyar és nemzetközi dokumentumfilmekben és hazai mozifilmekben. 2022-es filmjük, a Nyugati nyaralás az év legnézettebb magyar mozifilmje lett és elnyerte a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, valamint a Magyar Mozgókép Fesztivál közönségdíját. Jelenleg több dokumentumfilmjük készül (A pince titka, 2158 történet, Apám lánya). 2015-től kezdve a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a DocNomads nemzetközi dokumentumfilm-rendező képzés keretében dokumentumfilmes etikát tanít. 2017 óta az egyetem doktorandusz hallgatója, a dokumentumfilmek társadalmi hatását kutatja.

Országos bemutató: 2024. január 4.

Magyarországon forgalmazza a Mozinet.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott.