Magazin
A Szabados Ági által évekkel ezelőtt életre hívott Nincs Időm Olvasni Kihívás (a NIOK) több, mint “egyszerű” olvasásnépszerűsítő projekt (pedig ez önmagában is épp elég lenne): a NIOK egy közösség, amely a több, mint 80 ezer főt számláló Facebook-csoport tanúsága szerint épp olyan jól működik az online-, mint az offline térben. Utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2024. április 13-án, szombaton már az ötödik NIOK-napon vehetnek részt az érdeklődők. A jubileumi alkalomra az eddigiekhez hasonlóan izgalmas programokkal, és – hogy minél többen jelen lehessenek – egy még nagyobb helyszínnel készülnek a szervezők, ezúttal ugyanis az eseménynek a CEU budapesti épülete ad otthont.
Az egész napos programon izgalmas irodalmi beszélgetések, workshopok – melyekre a megnyitót követően a helyszínen lehet majd jelentkezni -, könyvklub, valamint vadonatúj Libertine-es kiadványok várják a résztvevőket. A Nagyszínpadon Szabados Ági beszélget majd többek között Nyáry Krisztiánnal – Kaffka Margitról, a szerző saját könyveiről, valamint az olvasásról -, Forró Bencével – készülő új regényéről -, Tapasztó Orsival – kedvenc könyveiről -, valamint az ötödik NIOK-nap sztárvendégével, Buda László pszichiáter-pszichoterapeutával. A Kovács ikrek ezen a napon debütálnak mutatják be új regényüket, melyből fel is olvasnak, Peller Mariann könyvklubot vezet, Kovács Eszter mindfulness-workshopot-, Erdélyi Boróka pedig céltervezés-foglalkozást tart, így a NIOK-közösség minden tagja találhat kedvére való programot, ha úgy dönt, hogy részt vesz a Libertine Könyvesbolt és Könyvkiadó szervezésében életre hívott jubileumi alkalmon.