Magazin
2024. július 5-én fergetegesnek ígérkező bulival tér vissza a Budapest Park színpadára Beton.Hofi. Az előadó azt ígéri, ez egy 120%-ban Beton.Hofi koncert lesz, izgalmas meglepetésekkel – talán olyanokkal is, amelyekre még Ő maga sem számít -, a megszokott energiákkal, a korábbi mixtape-ek számai mellett a márciusban megjelent “0” dalaival, és persze a legjobb arc közönséggel!
Beton.Hofi – eredeti nevén Schwarcz Ádám – Fonogram díjas magyar rapper, zeneszerző, dalszövegíró. 2020-ban szabályosan berobbant a hazai újhullámos hiphop világába: megnyerte a rapID nevű tehetségkutató versenyt, azóta pedig folyamatosan jelenteti meg új szerzeményeit. Legutóbb 2024. március 8-án jelent meg harmadik, “0” címet viselő mixtape-je, amely egyben egy trilógia befejező része is. Egyedi hangzásvilágával, ötletes, erős szövegeivel, valamint izgalmas turnéival és koncertjeivel biztosította be helyét a hazai újhullámos rap világában.
Első Fonogram díját 2022-ban az év hazai rap vagy hip-hop albuma, vagy hangfelvétele kategóriában nyerte, másodikat pedig rögtön egy évvel később, 2023-ban, szintén az év hazai rap vagy hip-hop albuma, vagy hangfelvétele kategóriában.
Eddigi Parkos koncertjei a zenén túl is egyedi élményt nyújtottak rajongóinak: a korábbi Beton.Hofi bulik során került a színpadra muskátli, volt alternatív batman-cosplay bevonulás, autó tetején dzsúdó-bemutató, bográcsgulyás, de a Bagira-érában óriás-légvár-bagirafej is, és természetesen nem maradhatott el a szinte kötelező crowdsurfing sem.
Az idei nyár egyetlen pesti oldalra eső Beton.Hofi koncertje biztosan hasonlóan felejthetetlenre sikerül, így ha szereted a rapper zenéit, stílusát, és bulijainak hangulatát, erről sem érdemes lemaradni: 2024. július 5., Budapest Park. Kapunyitás délután 5 órakor – le ne késd!