Magazin
Május 20-án, hétfő este 6 és 11 óra között ismét a társasjátékoké a főszerep a Turbinában. A Játszóház Projekt és a Turbina Kulturális Központ közös szervezésében már nem először megvalósuló board game night-on a szervezők mindenkit szeretettel – és körülbelül 10 köbméter társasjátékkal – várnak, aki néhány óra erejéig szívesen merülne el a játékok varázslatos világában régi, vagy új, akár itt szerzett barátok társaságában.
Ide érkezhetsz a legjobb barátaiddal, de ha kalandra vágysz, akár egyedül is: a kupac körül úgyis tudsz majd játékostársakat vadászni. Az est során az önfeledt – de szabályos – társasjátékozást a Játszóház Projekt jófej, nyulas pólókban tüsténkedő játékmesterei segítik, akik természetesen szintén a játékok szerelmesei, így a board game night-on is teljes odaadással dolgoznak azon, hogy hozzájuk hasonlóan a résztvevők is rákattanjanak egy-egy őrülten jó játékra. Nem csak a témában teljesen tájékozatlan, kezdő játékosoknak-, de a feketeöves dobókocka-pörgetőknek is biztosan tudnak kedvükre valót ajánlani, sőt, igény esetén a szabályokat is elmagyarázzák, hogy biztosan ne torkolljon tömegverekedésbe egyetlen kör sem.