Magazin
A miskolci zenekar 2009-ben alakult, zenéjükben tökéletesen ötvözik a balkáni, cigány és a magyar zenét, melyben még punk és ska is keveredik.
Saját magukat „speed-folk-freak-punk” bandaként jellemzik, de ha van valami, amit biztosan sosem hagynak otthon, akkor az az „őrültségük”!
2016-ban megnyerték a Nagy-Szín-Pad című „tehetségmutató” versenyt, továbbá az RTL Klub két műsorhoz is a Bohemian Betyars dalait választotta főcímdalnak, így a Farm című reality-műsorban a Megjöttek a fiúk-at, a Drága örökösök sorozatában pedig a Majd’ meghalok c. dalt hallhatjuk.
Az együttes tagjai többször váltották egymást, a jelenlegi felállásban 6-an zenélnek:
Szűcs Levente – akusztikus gitár, ének
Palágyi Máté „Kakas” – hegedű, ének
Kondor Domonkos – trombita
Mihályfi Máté – elektromos gitár, tambura, vokál
Fehér Gábor – basszusgitár, bőgő, vokál
Dankó Dániel – dob
A banda immár 6 albummal büszkélkedhet, ezek közül is az utolsó kettő, a Csavargó (2017) és a Gubancos (2021) aratta a legnagyobb sikert.
Számos hazai- és nemzetközi sikernek, valamint 15 év töretlen népszerűségnek örvendve a Bohemian Betyars idén május 31-én születésnapi koncertet ad a Budapest Parkban, amelyre már elindult a jegyértékesítés!
A zenekar ezzel az egy önálló esttel készül 2024-ben, szóval nem érdemes lemaradni róla, ám pánikra így sincs semmi ok, mert idén nyáron is számos fesztiválon fel fognak lépni, Orfűn például biztosan ott lesznek!
Hallgasd meg új közös dalukat a Platon Karataev-vel!