Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

DESH x Budapest Park / 2024

2024 augusztus 1 /18:00 - 22:00

Desh kiemelt kép

Magyarország második legtöbbet hallgatott előadója, DESH augusztus elsején beveszi a Budapest Parkot!

Fiatalkora ellenére DESH különösen izgalmas és hosszú utat járt be, hogy eljuthasson oda, ahol ma tart. Ugyan Molnár Attila sokáig kukásként dolgozott, a zene mindig nagy szerepet játszott az életében, elmondása szerint már gyerekként is imádta a Hungária együttes slágereit.

Dalokat viszont csak később kezdett el írni, egészen pontosan első dalát egy hosszú párkapcsolat végének hatására írta, onnantól kezdett el komolyabban foglalkozni a zenével.

Desh x Budapest Park

Nagyobb ismertséget akkor szerzett, amikor Azahriah-val társulva kezdett dolgozni, akivel egyébként egy közös ismerős által találkozott. 2020-ban megjelent daluk, a RÉT nyerte meg leginkább a közönséget, mellyel a MAHASZ listájára is felküzdötték magukat.

2021 májusában kiadták Mind1 című számukat, amivel már listavezetőként is szerepeltek a MAHASZ listáján, valamint decemberben jelentette meg saját dalát a YouTube-on, Kukásautó címmel, ami ma már nem kevesebb, mint 39 milliós látogatottságnál tart.

2022-ben Tóth Andival is kollaborált, közös munkájukból született meg atedalod című szerzemény és még ebben az évben megjelent Azahriah-val az első, közös stúdióalbumuk, A ló túloldalán.

2022 októberében önálló nagylemezzel is előrukkolt, mely a DESHPERADO nevet kapta, továbbá tavaly novemberben debütált A bús barista balladái című EP, amelyen olyan slágerek foglaltak helyet, mint az Osztriga vagy a Haramia.

Fellépéseik is évről-évre mérföldköveket értek el, 2021-ben léptek fel először a Budapest Parkban, ahol az elmúlt két évben teltházzal zártak, de 2022-ben a Sziget Fesztivál lineup-jában is kiérdemelt helyet kaptak, azóta pedig állandóan teli van a naptárjuk.

DESH és Azahriah 2023-ban meghódította a Papp László Sportarénát, következő állomásuk pedig a Puskás Aréna, ahol május 24-25-26-án olyan triplakoncerttel lépnek fel, amilyenre Magyarországon még nem volt példa.

Nemrégiben megjelent legújabb dala, a Strawberry, ami azóta már közel 3 millió megtekintést zsebelt be, hallgassátok meg Ti is:

DESH augusztus 1-jén önálló koncerttel lép fel a Budapest Parkban, ha ti is szeretnétek ott lenni, akkor készüljetek, mert május 21-én 10:00-kor indul a jegyértékesítés!

Részletek

Dátum:
2024 augusztus 1
Időpont:
18:00 - 22:00
Esemény kategóriák:
,
Esemény címkék:
, , , , ,
Honlap:
https://www.facebook.com/events/964515468499993

Helyszín

Budapest Park
Fábián Juli tér 1‎
Budapest, Budapest Magyarország
+ Google Térkép
View Helyszín Website