Magazin
Az együttes 2021-ben alakult, és 2022 tavaszán debütált az első koncertünkkel. Általában a jazz és rock elemeiből merítenek inspirációt, így a kettőt ötvözve általában kísérletezős pop-rock stílusban alkotnak.
Céljuk, hogy átadják a „Flirt életérzést”, ami olyan akár egy első randi: rengeteg fordulattal, kacérkodással és sejtelmességgel feszítik a húrt egészen egymás felfedezéséig.
„Bízunk abban, hogy lehetünk egy olyan színfolt az itthoni zenei életben, ami új tereket nyit. Szeretnénk co-headliner szintre jutni hazai fesztiválokon, nagyobb klubokban. Magyar közönségnek szeretnénk magyar zenét játszani, számunkra nagyon fontos, hogy az anyanyelvünkön szólítsuk meg a közönségünket.” – nyilatkozták a Recordernek.
A Flirt 2022 tavaszán megnyerte a debreceni Fülesbagoly Tehetségkutatót, később pedig lehetőséget kapott több live session sorozatot forgatni többek között Petőfi Tv Akusztik műsorában, illetve a Hajógyárral is volt együttműködésük. 2023 decemberében megjelent az első lemezük a „Most az egyszer”, mely tavaly lett bemutatva a Turbinában.
Április 4-én újra színpadra lépnek a Manyi Kulturális Műhelyben. A koncert 20:00-kor veszi kezdetét, nem érdemes kihagyni!
A formáció tagjai: Szarka Eszter (ének, billentyű), Kolosai Ferenc (gitár, vokál), Csik Tamás (basszusgitár), Tolnai Pál Tamás (dob).