Magazin
A kubai származású Henri Gonzo-t elsősorban a Fran Palermo frontembereként ismerheti a közönség, néhány évvel ezelőtt azonban Henri úgy gondolta a koronavírus miatti karantén remek lehetőség, hogy magyarul is elkezdjen írni, valahogy így született meg a Papírsárkányok formációja.
Henri egyáltalán nem hanyagolta el a Fran Palermo-t, valójában mind a két együttes párhuzamosan működik, csak más-más felállásban és eltérő koncepcióban gondolkodnak.
A Fran Palermo dalai angol nyelven íródnak és a jóval dinamikusabb, 1960-as évek brit rock hangzását hordozzák, ezért, ha tombolni szeretnétek egy klasszikus rock koncerten, ők bármikor 10/10-es választás.
Ezzel szemben a Papírsárkányok mondhatni a reciproka, ugyanis a magyar szövegű dalok elsősorban verseket zenésítenek meg, amelyek rendkívül egyedi képi világgal és sanzonos hangzással szippantják magukba a hallgatót, így ez a koncert már nem a dühöngésről szól, inkább egy merengős, magával ragadó estéről. Nagyon nehéz szavakkal körülírni, milyen is a zenéjük atmoszférája, de az biztos, hogy valami egészen különleges érzést keltenek a szövegek és hangszereléseik, és valósággal feloldódsz térben a közönséggel együtt.
A zenekar eddig egy albumot adott ki, 2023-ban jelent meg a Cementkert, ami nagyon gyorsan népszerűvé vált, a dalok közül pedig az Agárdi Agarak, A Tenger Arca és a Rájasimogató az abszolút közönségkedvenc.
A Cementkert óta a Papírsárkányok szinte állandó fellépői a fesztiváloknak, így nem meglepő, hogy az idei Fishing On Orfűn is ott lesznek!
Ha szereted a folkos-sanzonos hangzásvilágot, vagy csak szimplán imádod a Fran Palermo-t, akkor mindenképp gyere el május 27-én a Gödörbe, ahol Henri Gonzo és a Papírsárkányok még egy utolsó klubkoncertet készülnek, mielőtt elindulnának nyári turnéjukra!
A jegyek hamarosan elérhetővé válnak, addig is kövessétek a koncert Facebook-eseményét és hallgassatok bele a Papírsárkányok dalaiba!