Magazin
2023-ban rendezték meg először a kiállítást hatalmas sikerrel, így a szervezők számára nem is volt kérdéses, hogy idén is újra elhozzák Pécsre a japán autócsodákat. Tavaly közel 7 ezer látogató volt kíváncsi az eseményre, az ország számos pontjáról érkeztek, mint érdeklődők mind pedig a kiállított autók, ez a szám idén sem lesz sokkal kevesebb, még több érdeklődőre számítanak a szervezők.
A kiállításon száz eredeti állapotú japán autó volt megtekinthető, egészen a 70-es évektől napjainkig, mindemellett tuningolt négykerekűeket is megcsodálhattak az érdeklődő kilátogatók, akik pozitív visszhangot adtak a tavalyi rendezvénynek. A hatalmas siker miatt a szervezők számára nem volt kétség, hogy idén is megrendezik a kiállítást, ahol számos programmal találkozhatnak az érdeklődők, ráadásul a driftelés szerelmeseit is várják egy látványos versennyel, természetesen japán versenyautókkal.
Az idei rendezvényen a kiállításon bemutató autókat évtizedes kategóriákban fogják sorolni a 70-es, 80-as, és 90-es évtizedek legismertebb japán autóival, és természetesen napjaink legismertebb, legkülönlegesebb darabjai sem hiányozhatnak majd a repertoárból, a kiállított autók száma megközelíti idén is a száz darabot, ahol nem csak a híresebb, népszerűbb autókat lehet megtekinteni, de kevéssé ismert, különleges autókat is megismerhetnek a kiállításon résztvevők.
A rendezvény kicsiknek és nagyoknak is egyaránt kiváló szórakozási lehetőséget nyújt, így mindenki megtalálja majd a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget, gyermekek például megismerkedhetnek a japán origami művészetével is. Azok aki pedig ínyencségre vágynak, a büfében megkóstolhatják a japán ételeket, italokat egyaránt.
A Japanese Classic Car Show Európában – de talán még Japán határain belül is –egyedülálló módon „gyűjti” össze azokat, akik a japán autók, versenyautók szerelmesei, gyűjtői és élvezői, és annak érdekében, hogy még színesebb legyen a rendezvény a szervezők igyekeznek sűrűbb programokkal bővíteni a kiállítás három napját, így érdemes figyelemmel követni a rendezvényt, hogy május 31. és június 2.-a között ne maradjunk le semmiről.
Jegyeket a helyszínen lehet majd megvenni, a szervezők igyekeznek majd minél gördülékenyebben megoldani a beléptetést, ehhez azonban az érkezők segítségét is kérik. Abban az esetben, ha megoldható fizessenek kártyával, de természetesen készpénzes fizetésre is lehetőség lesz.
Azoknak, akik nem bírnak az esemény időpontjáig várni, a pécsi Árkád Bevásárlóközpontban április 28-ig ízelítőt kaphatnak a kiállított autókból.