Magazin
OPRE ROMA! – Roma hét Józsefvárosban címmel szervez egy hetes programsorozatot az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány. Az esemény – mely az Auróra, a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. és a Józsefvárosi Önkormányzat közös együttműködésével valósul meg – április 8-án, hétfőn veszi kezdetét és számos színes programot ígér a Nyolcker lakóinak és a kerületbe látogatóknak. A rendezvénysorozat részeként kerül megrendezésre 2024. április 10-én a Független Színház Magyarország Kaméleonlány című előadása is, mely ez alkalommal a H13 Kultponton lesz megtekinthető.
A budapesti „színházas tavasz” tehát jól láthatóan nem ért véget a Színházak Éjszakájával – a színház szemfüles szerelmesei megannyi izgalmas program közül válogathatnak a tavasz hátralévő részében is. Jó szórakozást – és egy adag elmerengést és elgondolkodást – ígér a Kaméleonlány is, – mely a Független Színház „Roma Hősök” workshopjain résztvevő roma fiatalok és környezetük valóságos történetei alapján készült.
A színdarab számos, a roma fiatalok számára ismerős élethelyzetet kihívást mutat meg, mégis pozitív perspektívát mutat és sztereotípiákat cáfol meg. A történet szerint miközben egy átlagosnak tűnő kamaszlányt kérdezget segítője, hogy megértse, miért tette, amit tett, a lány emlékeket és élményeket elevenít fel – saját-, és hozzá közel álló emberek történeteit. Dédszülők, nővérek, tanárok, és osztálytársak viszontagságait követhetjük végig a lány meséjén keresztül, aki bármihez és bárkihez tud hasonulni, képes belenézni mások gondolataiba, emlékeibe, és nem szeretné mások példáját követni: a saját életét kívánja élni.