Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Kéknyúl // Turbina Kulturális Központ

május 3 /20:00 - 22:30

Kéknyúl

A Kéknyúl Hammond Band formációja már 2008 óta színesíti a magyar zene repertoárját. A jazz-funk-blues gyökereiből fakadó urbánus tánczenét játszó együttes központi hangszere a Hammond orgona, melyet Premecz Mátyás a legszórakoztatóbb módokon szólaltat meg.

A 70-es évek soul zenéjét idéző zenekar az orgonahang köré trombitával, szaxofonnal, basszusgitárral és dobbal építi fel azt az egyedülálló hangzást, amivel klubok, pincehelyiségek és fesztiválok közönségeit szórakoztatják immár 16 éve.

2015-ben megjelent albumuk, a Crowded Universe azonban új koncepcióra épült, itt ugyanis 8 egyenrangú zenész hangolja össze hangszerét és ad új hangzásvilágot a zenekarnak. Fúvósszólamok, gitárszólók, vokálok és természetesen Andy Hefler karakteres és magával ragadó éneke.

“A 2015 decemberében megjelenő lemezünkön teljesen új arcunkat szeretnénk megmutatni.”nyilatkozta a zenekarvezető Premecz Mátyás “Sokkal tudatosabb zeneszerzéssel, rengeteg kollektív munkával készültek az új dalok, ezáltal színesebb, érzelmesebb lett az anyag, sok általunk szeretett stílust ölel fel.”

A funk-os és soul-os dalok a jazz helyett most a rock és a pszichedélia irányába húznak, sokkal nagyobb szerepet kap a basszusgitár és Csókás Zsolt gitárjátéka, valamint az album legegyedülállóbb tulajdonsága, hogy a zenekar összes tagja vokálozik benne. Ilyenre utoljára a 70-es évek zenekarai „vetemedtek”, mint az LGT vagy a Generál, de ahogy az övék, úgy a Kéknyúl vokáljai is teljes harmóniában csendülnek fel.

Az együttes formabontó lemeze óta további két stúdióalbum is megjelent, a Live Live Live (2020) és a 2 Much 2 Soon (2023).

A zenekar tagjai:

  • Badics Márk – dobok
  • Matus Péter – basszusgitár
  • Kováts Gergő – bariton szaxofon
  • Csókás Zsolt – gitár
  • Andrew Hefler – vokál
  • Jász Andris – szaxofon
  • Premecz Mátyás – Hammond, zenekarvezető
  • Puskás Csaba – trombita

Premecz Mátyás és Csókás Zsolt a Nart Orchestra-ban is zenél, a kísérőzenekarral ők is fellépnek a május 23-ai Csinibaba táncdalfesztiválon!

A Kéknyúl együttes a Turbinában készül megszólaltatni csodás hangszereiket, ha szereted a funk-ot, a jazz-t vagy a blues-t, akkor ne maradj le a fellépésről, hiszen a jegyértékesítés már elindult!

Részletek

Dátum:
május 3
Időpont:
20:00 - 22:30
Esemény kategória:
Esemény címkék:
, , , ,
Honlap:
https://www.facebook.com/events/7255746787817822

Helyszín

Turbina Kulturális Központ
Vajdahunyad u. 4
Buadpest, Buadpest 1082 Magyarország
+ Google Térkép
View Helyszín Website