Friss
Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

Kiscsillag a Kertemben

2024 június 6 /19:00 - 22:00

A 2005-ben megalakult Kiscsillag egy alternatív zenekar, melyet Lovasi András, Ózdi Rezső és Bräutigam Gábor alapított, akiket senkinek nem kell bemutatni, hiszen a méltán híres és sikeres Kispál és a Borz együttes oszlopos tagjai. Hozzájuk csatlakozott Leskovics Gábor, aki a Pál Utca Fiúk énekese, gitárosa és alapítótagja.

Kiscsillag

Lovasi András elmondása szerint az együttes „szabadidő-zenekarként” indult a Kispál és a Borz mellett. A Kiscsillag zenéje David Bowie világának és egy intenzíven átmulatott balatoni éjszakának érzését ötvözi erős és ütős pop-rockká.

Több felállásban működtek az évek során, 2008-ban Bräutigam Gábor kivált, helyére pedig a szintén Kispál és a Borzban játszó Mihalik Ábel dobos lépett, azonban 2016-ban ő is otthagyta a formációt, így Bajkai Ferenc ült a dobok mögé.

2014-ben Ózdi Rezső távozott, elmondása szerint ő 10 évet tervezett zenélni a bandában, így 2021-ig Erős Márton vette át a helyét, utána pedig Hajba Imre lett a zenekar basszusgitárosa.

2006 óta 6 nagylemezt adtak ki, melyek közül hármat Fonogram-díjra jelöltek, a 2016-ban megjelent Néniket a bácsiknak! című album pedig el is nyerte “az év hazai alternatív albumának” járó díjat.

2010-ben az MTV Europe Music Awards is jelölte őket a „Legjobb magyar előadó” címre.

Az évek során olyan magyar zenészekkel működtek együtt, mint Rétgéber László, Vedres Csaba, Pásztor Anna, Falusi Mariann és Péterfy Bori, akik szintén a hazai zene meghatározó alakjai, így nem csoda, hogy a Kiscsillag Magyarország egyik legkedveltebb zenekarává nőtte ki magát.

Most júniusban Lovasi András és a Kiscsillag a Kertemben lép fel, melyre jegyet itt kaphattok!

Ha esetleg lemaradnátok, akkor jó hírünk van, ugyanis a Fishing On Orfű idei line-up-jában is helyet foglaltak, melyre jegyeket itt vásárolhattok!

Details

Date:
2024 június 6
Time:
19:00 - 22:00
Event Categories:
,
Event Tags:
, , , ,
Website:
https://www.facebook.com/events/1133787160961789

Venue

Kertem
Könyves Kálmán körút 25.
Budapest, Budapest 1101 Magyarország
+ Google Map
Phone
06 20 592 1306
View Venue Website