Magazin
Lovasi Andrást senkinek nem kell bemutatni, hiszen aligha nem a magyar könnyűzene egyik legnagyobb munkássággal rendelkező művésze, aki nem kis utat járt be, amióta 1987-ben megalapította a Kispál és a Borz nevű alternatív rock zenekart. 1987 óta több, mint 300 dal szerzője, szövegírója, énekese és hangszeres közreműködője.
2001-ben adta ki első saját albumát Bandi a hegyről címmel, nem sokkal később pedig megalakult a Kiscsillag nevű zenekar, akiket június 6-án a Kertemben is hallhatnak a rajongók!
Számos és számtalan dal, lemez és kötet után 2010-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát, az akkori 43 évével ő lett a legfiatalabb zenész, aki a magyar könnyű zene kategóriájában díjat nyert.
Sokszínű és mindig megújul, ahogyan a Kispál basszusgitárjáról a Kiscsillag gitárjára váltott, 3 szólólemezén pedig akusztikus gitáron játszik, ezekből inspirálódott ez az „egy szál gitáros” est. Az este folyamán Lovasi egyaránt fog játszani Kispál és Kiscsillag dalokat, illetve elsődleges szerepet kapnak a szólólemezein szereplő dalok.
A szólókoncert középpontjában a szövegek állnak, melyekről szívesen mesél maga a szerző és beláthatunk a kulisszák mögé, milyen élmények és érzések vezérelték egy-egy dal megírását.
A koncert össze lesz kötve a Szuterén Gasztrotér vacsoraestjével, amelyre a belépők sajnos már elfogytak, de a koncertjegyek még mindig elérhetőek!