Friss

Vörösmarty Classic Xmas: A Mikulás manói az idén tovább emelték az áraikat

Évről évre látjuk, pénztárcánkon érezzük, hogy szállnak el az árak. Bizonyos ünnepek alkalmával viszont úgy elsüvítenek mellettünk, hogy a bőr is leszakad a húsunkról.

A Vörösmarty teret idén is hatalmába kerítette az ünnepi hangulat és az ünnepi árak. Félkörívben a kis fabódék kézműves árszaru tárgyakat, fazekas használati és dísztárgyakat, szappanokat, bőrnyakláncokat, – kabátokat, – táskákat, elegáns grafikákkal ellátott bőrkötésű naplókat, fotóalbumokat árulnak, de a megszokott mézeskalács, kézműves csokoládé és marcipán stand sem hiányozhat. A tér másik felét a „konyha” foglalja el, három fehér házikó nyúlik végig a Váci utca sarkától a Gerbeaud Kávéházig, hívogató illatokat árasztva szét az egész környéken. Töltött káposzta, lángos, lepcsánka, töki pompos, marha pörkölt és minden, de minden csupa nagy angol szavakkal van kiírva. Magyart maximum az angol alá, vagy fölé találunk mellékesen odafirkantva, hogy a Margitka néni is megértse, de hát ő úgyis tudja mi lát, mert otthon is megfőzi ugyanazt, csak az itteni adag árából ő kétszemélyes terülj-terülj asztalkámat varázsol. „Nem veszünk semmit, csak nézelődünk. 6500 forint egy tányér babgulyás? 5000 egy grill rudacska?! Hát az nekünk két napi ebédnek is elég otthon”, mondja egy mosolygós idős hölgy, tipikus, kedves nagymama. „Szép a díszítés, a hangulat, de csak sétálunk egyet”, teszi hozzá a férje.

A hideg a rég elfeledett havazás nélkül is csontig hatol bennem. Megálltam egy forralt borra az egyik bódénál, hátha felmelegít. 1350 forint. Húzom a szám, ez van. Nyújtom a készpénzt, az eladó már veszi is vissza a poharat előlem. „Csak kártyával lehet fizetni az egész vásárban” mondja. „Vagy tessék a Hüttében feltölteni a kis plasztik kártyát készpénzzel és azzal már tud vásárolni”.

Ha ezt tudná Margitka néni, kiköpne a földre. Nincs mit tenni, a kártyám otthon maradt, a hölgy visszaborítja a forralt bort a kondérba, közben szemmel ver.

Körbe érdeklődök, igaz-e a hír? Igaz. Készpénzt sehol. Szerencsére a Váci sarkán a Red N’ Cafe is kitett egy kis kerekes bárpultot az utcafrontra. Forralt bor, forró csoki, unicum, sör, vodka, jöjjenek emberek minden van! Fizethet kártyával, készpénzzel, elkárhozott lelkével.

Megálltam a tér közepén, bort szürcsölgetve a hangfalak mellett, amiből karácsonyi dalocskák zümmögtek. „Nini, még a Szerencsejáték Zrt. is kitelepedett?!” szúrtam ki a csilivili „Lottózó” feliratot. Nos, igen. A Szerencsejáték Zrt. a bevételből játszótereket épít, ahol fogyatékossággal élő és ép gyerekek játszhatnak együtt. Két kérdés kavarog a fejemben: miért a karácsonyi bevételből valósítja ezt meg? Egész évben pörög a biznisz az ötöslottó és tippmix függőkön. És ki tiltja meg a jelenlegi játszótereken, hogy az ép gyerekek a fogyatékosokkal együtt játszanak? Biztos csak a bor ártott meg. Nem megyek bele mélyebben, inkább veszek egy kürtőskalácsot.

Kató néni finomságai csalogatnak először magukhoz, de szédülni kezdek ott is. 2000 forint egy akkora kürtőskalács, mint a tenyerem. Kedvem sincs már kötözködni, csak halkan megjegyzem, hogy 400 méterrel arrébb, a Deák metró aluljáróban 700 forint ugyanaz a kalács. Ott kígyózó sorokban álltak a vevők, itt én voltam az egyetlen.  Az ünnepi hangulatot meg kell fizetni, nincs mese. Nosza, akkor még egy forralt bor a Red N’ Cafe-nál, a pultos srác már röhög rajtam, látja hogy teljesen átszellemültem karácsonyi szeretettel.

Rám kiállt egy utcai árus, világító lufikkal a kezében „Xcuse me, ballún?”. „Köszönöm, nem kérek”. Nem hagyja magát a hölgy, mikor megtudja, hogy magyar vagyok „Ocsó nagyon!”. Akkor már a második bor végén tartottam „Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mutassa kérem az engedélyét” mondtam mélyebb hangon és el teleportál íziben.

Elfogyott a borom, meg a cash, gyülekeztek a turistacsordák, kezdődött a lökdösődés. Indulás előtt még végig néztem utoljára a téren. Eszembe jutott gyerekként mennyire élveztem a családdal az ilyen vásárokat. Mindent megakartam venni, mindent megakartam kóstolni, de sose lehetett. Most már értem miért. A karácsonyi vásár manói drágábban dolgoznak, és én kifeküdtem tőlük, mint az aranysárga Lindt maci a Deák Ferenc utcában.