Idén már harmadik alkalommal siklott ki egy remot Csörgőként, avagy Hörgőként is ismert mozdony Veszprém és Eplény között, a 82-es főút közelében.

Forrás: Veszprém vármegyei rendőrség
Az első baleset június 20-án, a második augusztus 23-án, a harmadik baleset pedig augusztus 28-án, délután 16 óra tájékán következett be. Az utóbbi két eset kísértetiesen hasonlóan történt, hiszen ugyanazon a helyszínen, valamint ugyanúgy egy tengellyel siklottak ki.

A kitűzött lassú jelnek köszönhetően viszont személyi sérülés egyik esetben sem történt. A vasúti pálya helyreállításig vonatpótló autóbuszokkal szállították az utasokat Veszprém és Zirc között, melyekre a vasúti menetjegyek egyaránt érvényesek voltak.
Az M41-es sorozatba tartozó gépek sorsa kérdéses, hiszen bizonytalan ideig nem vontathatnak személyszállító kocsikat az érintett szakaszon, így nagyobb számban az M47-es sorozatba tartozó Dácsia mozdonyokkal bonyolítják le, melyek nem erre a célra lettek legyártva – a késések többek között emiatt is köszönhetőek.
Madai Imre írása








