A rezsim: 29 év elteltével ismét együtt forgatott Kate Winslet és Hugh Grant

Az HBO nem késlekedett sokáig, hogy betöltse az űrt, amit az Emmy-díjas Az utódlás vége okozott a rajongókban: március 3-án jelent meg A rezsim, a streamingszolgáltató friss, saját gyártású politika szatírája, melyben olyan nagyágyúk dolgoztak együtt, mint Kate Winslet és Hugh Grant.

Az HBO saját gyártású sorozatait nem véletlenül övezi évek – sőt, évtizedek óta – óriási érdeklődés: rendre aktuális, szórakoztató, sőt, egyedi témákat dolgoznak fel és jó érzékkel találják meg – mintegy automatikusan – célközönségüket. A megjelenése óta töretlen népszerűségnek örvendő Szex és New York, minden idők egyik legizgalmasabb és legnagyobb port kavart sorozata, a Trónok harca, a Sally Rooney azonos című regénye alapján, Paul Mescal főszereplésével készült Normális emberek, vagy épp az Emmy-díjas Az utódlás mind rajongók ezreinek szívébe lopták be magukat, még ha más-más célcsoportnak szóltak is.

Egy dolog talán mégis közös bennük: a csalódottság, amit a rajongók érez(het)tek, amikor kedvenceiktől végleg búcsút kellett venniük. Az HBO azonban rendre empátiával (na meg persze kiváló üzleti értékkel) közelíti meg ezeket a kérdéseket, és – felismerve az aktuális trendeket – gyakran érkezik izgalmas újdonságokkal, hogy hűséges nézőik újabb és újabb saját gyártású alkotásokkal vigasztalódhassanak. A Trónok harcát a Sárkányok háza követte – még ha várni is kellett rá -, a Harry Potter-rajongókat jövőre külön sorozattal örvendezteti meg (vagy háborítja fel – ez még a jövő zenéje), Az Utódlás szerelmeseinek pedig már meg is érkezett az HBO Max-ra a szolgáltató legújabb, politikai témákat feszegető minisorozata: A rezsim.

A rezsim recepetje önmagában is ínycsiklandozónak tűnik, a történet szerint ugyanis adott egy fiktív közép-európai nép vezetője, Elena Vernham kancellár (Kate Winslet), aki egyre paranoiásabbá válik autoriter rezsimjében, ám igyekszik megtartani hatalmát bizalmasa segítségével – növekvő paranoiáját – és így őrületét – pedig férje, tanácsadói és alkalmazottai is egyre növekvő félelemmel szemlélik. A kiváló alapanyagok mellé azonban az HBO még kiválóbb fűszereket választott: a főszerepet az Oscar-díjas Kate Winslet-re bízták – aki az Easttowni rejtélyekben már bizonyította, hogy nem csak az Atlanti-óceán veszélyes vizein képes túlélni, de a streaming-sorozatokén is -, kiváló partnerei közül az egyik pedig éppen az a Hugh Grant volt, akivel legutóbb 29 éve dolgoztak együtt, egy 1995-ös Jane Austen-adaptációban, az Értelem és érzelemben.

Kate Winslet és Hugh Grant Forrás: Getty Images

A színésznő rendkívül lelkesen nyilatkozott az Entertainment Tonightnak a közös munkáról, különösen azért, mert nagyon hosszú ideje nem volt alkalmuk kollégájával közösen dolgozni bármilyen filmes munkán.

„Egyszerűen izgatott voltam, hogy bemehetek egy szobába, és eljátszhatom vele önmagam egyfajta felnőttebb változatát”

– mondta.

A rezsim első része Amerikában március 3-án-, Magyarországon pedig március 4-én debütált az HBO Max-on, új epizódok pedig heti rendszerességgel, hétfőnként jelennek majd meg – összesen 6 héten keresztül, hiszen 6 epizóddal számolhatunk.

Kate Winslet A rezsimben
Forrás: port.hu | Fotó: MediaPress

Az ikonikus reunion talán nem csak a két színész számára lesz emlékezetes – A rezsim története izgalmasnak ígérkezik, így minden esély megvan rá, hogy valóban népszerű legyen az HBO nézőinek körében. Hogy mennyire sikerül Az utódlás nyomába lépnie – vagy csak attól függetlenül maradandót alkotnia -, az persze a jövő zenéje, az viszont kétségkívül igaz, hogy az HBO minden tőle telhetőt megtesz, hogy ne hagyja rajongóit unatkozni.

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481