Friss

A nők és a p*rnó II. rész

Ahogy már megszokhattátok, szeretek olyan témákat feszegetni, ami nem megszokott, s nincs a komfortzónánk körén belül. Egy időben rengeteg emberrel beszélgettem, ki milyen filmeket kedvel a pornón belül, s a hölgyektől meglepő választ kaptam.

(Második rész, első itt)
Ezen alkalmak folyamán, az esetek nagy részében rákérdeztem majd’ mindenkinél, hogy milyen filmeket néz szívesen. Leginkább a női ízlés volt célkeresztben.

Természetesen akadtak páran, kik a 2 szereplős, férfi – nő felállást kedvelik, amiben például egy nagyon finom, olajos masszázst kap a hölgy szereplő, s csak azután térnek rá a lényegre.
Sok hölgy a leszbikus filmeket részesíti előnyben. Volt, ki azért, mert izgatja a gondolat, milyen lehet egy másik nővel, s volt, aki azért, mert sokkal gyengédebb, lágyabb mozdulatokkal kényeztetik egymást, mint egy normál BG jelenetben látható. S persze volt olyan is, aki a hölgyekhez vonzódik inkább.

De a nők legnagyobb része egyetértett abban, hogy a meleg filmek izgató hatással vannak rájuk. Akár úgy, hogy kettő férfi szereplővel, akár egy édes hármas, ahol a két férfi egymással is jól kijön a filmen, s a szóló pasik videója is népszerű.

De most nézzük az egyik leglátogatottabb site tavalyi kimutatását.

A pornhub oldalán megtalálható 2023-as felmérés szerint a nők és a férfiak keresési szokásaiban sok átfedés található. A női lista legelső helyén a leszbikus pornó található. Az “ollózásra” 196%-kal, a transzgenderre 175%-kal, a szóló férfira 85%-kal, és a biszexuális férfira pedig 47%-kal több nő keresett, mint férfi.

De kanyarodjunk vissza a melegpornóhoz. Pár évvel ezelőtt, Justin Lehmiller tanulmányt készített a témában, mely a Porn Studies folyóiratban jelent meg, és érdekes betekintést nyújt a részletekbe. Ebben a tanulmányban 275 nőt kérdeztek meg, akik meleg férfipornót néztek, mit szeretnek az ilyen típusú pornográfiában. A résztvevők 18 és 74 év közöttiek voltak, a legtöbben heteroszexuálisnak vallották magukat (41%), és 32% pedig biszexuálisnak.

A résztvevők túlnyomó többsége (82%) arról számolt be, hogy a homoszexuális férfipornót részesíti előnyben minden mással szemben; azonban a kutatásban résztvevők másik csoportja más típusú pornót is néz. Például 68%-uk azt mondta, hogy néha heteroszexuális pornót is néz, míg 53%-uk leszbikus alkotásokkal is múlatja az idejét.

S hogy mégis, mi az oka, hogy ennyi nőt érdekel ez a műfaj? Sokan hitelesebbnek találják a színészek általi “játékot”. Jobban élvezik amit csinálnak. Egy, vagy több szexelő férfi látványa is izgatóbb, s ha még hozzávesszük az audio ingereket, hamarabb juthat el a csúcsra egy meleg pornóra maszturbáló nő. Hisz a kéjes férfihangok, az élvezet hangjai képesek nagyon gyorsan a mennyekbe repíteni az oda vágyakozókat.

Forrás: pornhub.com, sexandpsychology.com