Beveszi Baranyát a Déryné Program

A Déryné Társulata felpezsdíti Baranya vármegye színházi életének szegmenseit május végétől.

Bár a színházi évadok szép lassan véget érnek, a nyár még sem marad színház nélkül, Baranyában pedig a Déryné Program gondoskodik a kulturális szórakoztatásról.

A Déryné Program egy olyan hiánypótló kezdeményezés, amely komplex módon kíván támogatást nyújtani a színházi szakma eddig perifériára szorult területeinek, és széles körben megszólítani a magyar színházi élet résztvevőit. Ez magában foglalja a kőszínházakat, az alkotótársulásokat, a befogadó intézményeket és a kultúrafogyasztókat is.

A 2020-ban indult program célja, hogy újjáélessze és felpezsdítse a vidék kulturális életét, színvonalas színházi produkciókat juttatva el az ország minél több településére, beleértve a legtávolabbi és legkisebb falvakat is.

A négy alprogramot – Országjárás, Vándorszínház, Déryné Társulat, Barangoló – magában foglaló kezdeményezés közös kulturális missziót vállal, melynek jelmondata: „Színház mindenkinek!”

Ezúttal Baranyát is meglátogatják különböző előadásaikkal, amelyekre mindenkit szeretettel várnak.

És, hogy hol milyen előadásokat tekinthetünk meg? Vessünk ezekre egy pillantást.

Május 31. Máza – A Boldog Herceg

A Boldog Herceg Déryné
Fotó: Déryné Program

Hivatalos leírás: Oscar Wilde nagysikerű, mára klasszikussá vált novellája alapján íródott A Boldog Herceg meseopera egy rövid, ám tartalmas tanmese a szoborrá változott Herceg és a mindenre elszánt, bátor Fecskelány közös kalandjairól.

A gőgös Boldog Herceg egy fényűző palotában élt, népével mit sem törődve, ezért egy boszorkány szoborrá változtatta, hogy a város főterén tehetetlenül nézze a nép küszködését. Évekkel később egy kalandvágyó kisfecske a keveredik városba, akivel egyből szövetséget kötnek; a Fecske addig nem repül Afrikába, amíg meg nem törik az átkot. A Fecskelány kedvességével és melegszívűségével megtestesíti mindazt, amit a Hercegnek meg kell tanulnia ahhoz, hogy újra ember lehessen. Önzetlen jótettekre van szükség, és a Fecskelány szorgosan osztja szét a nép között a szobrot díszítő ékköveket, ám az átok még mindig él. A tél egyre fenyegetőbben közeleg, és a kisfecskének döntenie kell; mindent kockára téve a városban marad, hogy szerelmét megmentse, vagy elrepül Afrikába a családja után?

Az előadás a meghatározó emberi értékekről szól. Hogyan segíthetünk embertársainkon? Mi a drágakövek valódi értéke? És persze a legfontosabb kérdés; mit vagyunk hajlandóak megtenni valakiért, akit szeretünk? A szeretet, az önzetlenség és a segítségnyújtás motívuma végigvonul az előadáson, amivel gyerekek számára is befogadható módon, mesés környezetben beszél a társadalmi felelősségvállalás fontosságáról.

A történet humoros, vidám jelenetekkel van fűszerezve, de megható és szívszorító pillanatokat és helyzeteket is felmutatva ígér szórakozást az egész család számára. Kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek egyaránt találnak benne izgalmakat, értékeket és tanulságot, amit megfogadva a világ talán jobb hellyé válhat.

Június 15. Nagynyárád „Átlátszó víz legyen” – Cseh Tamás emlékest

Átlátszó víz legyen Déryné
Fotó: Déryné Program

Hivatalos leírás: „Tíz év múlva ne ez a dal legyen…”

Cseh Tamás ikonikus dala is szerepel abban a műsorban, amelyet Hegyi Norbert és Joós Tamás „Átlátszó víz legyen” címmel ad elő, tisztelegve az előadóművész emléke előtt.

Az előadók 2013-ban határoztak úgy, hogy Cseh Tamás születésének 70. évfordulójára “Átlátszó víz legyen” címmel egy emlékestet készítenek. Az est az Ascher Oszkár Színházban került bemutatásra, az azóta eltölt hat év alatt közel 100 alkalommal láthatta a közönség az ország különböző településén és Budapest számos kerületében. Az idén Cseh Tamás halálának 10. évfordulójára emlékeznek az előadók.

Az előadók közül Joós Tamás neve nem hangzik ismeretlenül a közművelődési intézmények és könyvtárak munkatársainak körében, műsoraival évtizedeken át járta a települések óvodáit, iskoláit, művelődési házait és könyvtárait. Ő szervezte Szombathelyen 11 éven át a Magyar Énekmondók Találkozóját az, de volt közös műsora Ballada éjjel címmel Jordán Tamással a Weöres Színház igazgatójával is. Budapesten 2013-2016. között a kezdeményezésére létrejött fesztiválon – „Cseh Tamás Nap Kőbányán” – öt alkalommal emlékeztek a Kossuth-díjas előadóművészről, az előadó-művészet, a képzőművészet és a táncművészet segítségével.

Hegyi Norbert – a másik előadó – inkább a budapesti közönség számára ismert – az Ascher Oszkár Színház tagja, rendez és játszik, de muzsikál a „Tökéletes helyettesek” (Kispál Tribute zenekarban) és játszott együtt többek között Csákányi Eszterrel is a Paravariete című Tasnádi István darabban.

Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itt, neve is van: Budapest…” éneklik majd az előadók, s e dalban ki-ki beleképzelheti saját kedvelt lakhelyét.

Június 25. Kátoly, június 26. Hidas, Június 27. Egerág – Segítség megnősültem

Segítség Megnősültem Déryné Pindroch
Fotó: Port.hu/Puskel Zsolt

Hivatalos leírás: Intenzív színházi élményt és garantált szórakozást ígér Pindroch Csaba új önálló estje, a „Segítség, megnősültem!” című egyszemélyes vígjáték, amelynek 2016. október 29-én, a budapesti Thália Színházban volt a bemutatója, és azóta számos teltházas előadás követett a Tháliában és vidéken.  A Sebestyén Elemér azonos című regénye alapján írt kortárs komédiáját Pindroch Csaba társ-dramaturgként, producerként és az előadás egyedüli szereplőjeként jegyzi, a darab rendezője Radnai Márk.

A hagyományos bohózat és a modern stand-up comedy stílusjegyeit egyaránt felvonultató előadás sajátos görbe tükröt tart az esküvő előtti és utáni hétköznapok legkülönbözőbb komikus vagy éppen keserű pillanatainak. Mindannyiunk számára ismerős helyzeteket láthatunk, felszabadult nevetéssel ismerhetünk magunkra Pindroch Csaba sokoldalú és őszinte játékát nézve, aki a házasság témájában jártas és végtelenül szerethető színészként bravúrosan tálalja ezt a nem mindennapi színházi fogást.

A zabolátlan humor és irónia ellenére azonban ez az anekdota-szerű történetekből álló férfimonológ nem más, mint tisztelgés a nők, a szerelem és a házasság előtt.

A Déryné Program tehát érdekes előadásokkal várja Baranya vármegye kisebb településein élőket, hogy a társulat előadásaival kapcsolódhassanak ki az előadások időtartamára. A szórakozás mindenképp garantált, érdemes az eseményekre ellátogatni.

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481