Friss

Rövid hírek az ADS új és aktuális filmjeiről

Az ADS Service Kft. 2006 óta van jelen a magyar piacon, 2012 óta pedig már mozifilmek forgalmazásával is foglalkoznak, úgy hogy szemezünk közülük kicsit.

GOLDA

Decemberben érkezik a mozikba az Oscar-díjas Helen Mirren főszereplésével készült Golda című film. Guy Nattiv történelmi drámája azt hivatott elmesélni, hogy Golda Meir (Helen Mirren) izraeli miniszterelnöknek milyen személyes és politikai problémákkal kellett szembenéznie az 1973-as brutális és pusztító Jom Kippuri háború 19 napja alatt. A filmhez megérkezett a magyar feliratos előzetes.

A film az 1973-as Jom Kippuri háború rendkívül feszült 19 napját meséli el. Golda Meirnek, Izrael első és mindeddig egyetlen női miniszterelnökének (az Oscar-díjas Helen Mirren) szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy országa teljesen megsemmisülhet, amennyiben nem tud kiegyezni Henry Kissinger amerikai külügyminiszterrel (Liev Schreiber) és nem tudja maga mögé állítani Izrael szkeptikus katonai vezetőit. Miközben milliók élete forog kockán Meirnek olyan döntéseket kell meghoznia, melyek nemzetének sorsát dönthetik el.

A Golda című filmet 2023. december 7-én mutatják be a mozikban.

A FIÚ ÉS A SZÜRKE GÉM (The Boy and the Heron)

Jövőre érkezik a magyar mozikba Hayao Miyazaki utolsó alkotása, A fiú és a szürke gém. A film meglepően kevés promóciós anyaggal jelent meg, ami része volt a stúdió azon kísérletének, hogy titokzatosságot építsen a rejtélyes film köré. A rajongók végre ízelítőt kaphatnak Miyazaki új, elvarázsolt erdőkkel és szörnyekkel teli fantasy világából.

A film Genzaburo Yoshino 1937-es „How Do You Live?” című regényéből készült, amelyet Miyazaki gyerekként olvasott, a 11 éves Mahito Maki utazásának krónikája, aki a második világháború alatt elveszíti
édesanyját, és egy varázslatos világba csöppen. A filmet az is ihlette, hogy Miyazaki maga hogyan érezte magát a háború után, és hogyan birkózott meg édesanyja elvesztésével.

Egy Mahito nevű fiatal fiú, aki az édesanyja után vágyakozik, egy olyan világba merészkedik, amelyen élők és holtak osztoznak. Ott a halál véget ér, és az élet új kezdetet talál. Félig önéletrajzi ihletésű fantasy az életről, a halálról és az alkotásról, tisztelgés a barátság előtt.

A tervek szerint A fiú és a szürke gém című filmet 2024 elején mutatják be a mozikban.

PRISCILLA

Sofia Coppola új filmje, a Priscilla az idei Velencei Filmfesztiválon debütált, ahol a mindössze 25 éves Cailee Spaeny (Bűvölet: Az örökség) nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat. Küszöbön a következő elismerés. Az idei Gotham Awards Legjobb főszereplő díjára esélyes a címszereplőt megformáló Cailee Spaeny. A Csábítás és a Lopom a sztárom rendezője egy legendás szerelem történetét mutatja be a Cailee Spaeny (Bűvölet: Az örökség) és Jacob Elordi (Eufória) főszereplővel készült filmben.

Amikor a tinédzser Priscilla Beaulieu egy partin találkozik Elvis Presley-vel, a férfi, aki már akkor egy óriási rock and roll szupersztár, a privát pillanatokban teljesen váratlanul válik valakivé, akit a világ nem ismer: szenvedélyes a szerelemben, szövetséges a magányban, egy sebezhető legjobb barát.

A Priscilla című filmet a tervek szerint 2024-ben mutatják be a mozikban.

THE ZONE OF INTEREST

Jonathan Glazer negyedik nagyjátékfilmje az idei cannes-i filmfesztiválon debütált, ahol a zsűri nagydíját Jonathan Glazer rendhagyó holokausztfilmje nyerte. A film rendezője és egyben forgatókönyvírója újabb elismerős előtt áll. A The Zone of Interest című film három jelöléssel szerepel az idei Gotham Awards
filmdíj listáján: a Legjobb mellékszereplő, a Legjobb forgatókönyv és a Legjobb nemzetközi játékfilm kategóriákban.

A Szexi dög, a Születés és A felszín alatt rendezőjének új filmje szigorú és kihívásokkal teli, hiszen Auschwitz parancsnokának Rudolf Hössnek és feleségének, Hedwignek történetét meséli el, akik közvetlenül a koncentrációs tábor mellett alakították ki álomotthonukat. A foglyok állandó sikolyai,
a puskalövések és a gázkamrák füstje kísérti paradicsomukat, de közönyük e borzalmakkal szemben félelmetes és baljós ellentétet teremt.

A film Martin Amis 2014-es, azonos című regényén alapul, amely az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokát Rudolf Höss (Christian Friedel) követi nyomon, aki feleségével, Hedwiggel (Sandra Hüller)
és gyermekeivel felépíti ideális életét egy kezdetben fantasztikusnak tűnő házban, ahol igyekeznek áloméletet teremteni családjuknak. Hamarosan kiderül azonban, hogy az álomszerű birtok mögött sokkal sötétebb igazság húzódik meg.

A The Zone of Interest című filmet a tervek szerint 2024 elején mutatják be a mozikban.

3 thoughts on “Rövid hírek az ADS új és aktuális filmjeiről

Comments are closed.