Azok az emberek, akik rendelkeznek a látásukkal, aligha tudják elképzelni milyen lehet anélkül élni, mi eddig olyan természetes számukra. Ebben a világban, ahol ilyen rohamosan fejlődik technológia egyrészről nehéz követni az eseményeket másrészről pedig lehetővé tesz olyan dolgokat, amik eddig nem voltak elképzelhetők. A látás az egyik legfontosabb érzékszerv, ami által felismerhetünk embereket, dolgokat, színeket, olvashatunk, de akár elkerülhetünk baleseteket.

A Microsoft fejleszt egy alkalmazást, ami megkönnyíti a vakok és gyengénlátók életét. Az applikáció a mesterséges intelligencia segítségével segít felfedezni a minket körülvevő világot és segíteni a mindennapok tevékenységét. Az alkalmazás folyamatos fejlesztés alatt áll, visszajelzések alapján igyekszik minél többet nyújtani a felhasználók számára.
Az alkalmazásról
A Seeing AI eleinte IOSra volt elérhető, azóta azonban Androidra is megérkezett ugyanazokkal a funkciókkal. Több nyelven – körülbelül húsz – is elérhető.
A letöltés után rögtön egy kamerakép nyílik meg, amit ráirányithatunk bármire. A nyolc almenü a különböző funciókra specializálódott. Képes szöveget felolvasni, dokumentumot vagy személyt felismerni. Az arcfelismerés funkció során megjegyeztethetünk személyeket az AI-al, később pedig már a nevét fogja mondani és azt, hogy tőlünk hány méter távolságra helyezkedik el. Mindehhez csak három fényképet kell készítenünk róla és nevet adnunk neki.
Dokumentumot is lehet vele beolvasni, ha a kamerát a beolvasni kívánt szövegre irányítjuk. Ezután felolvassa, ami rajta látható. Ezt le lehet menteni.
Vonalkód olvasóval is fel van szerelve, illetve egy terméket is fel tud ismerni a kamerája segítségével.
Ha képet csinálunk egy előttünk látható térről, elmondja mi látható a képen. Mondjuk, ha egy pohárról csinálunk képet felolvassa azt, hogy pohár és, hogy a környezete az pontosan micsoda, mondjuk egy asztalon elhelyezett pohár.
A pénznem funkció folyamatos fejlesztés alatt áll, például a forintot nem is lehet felismertetni vele. A következő pénznemekre használható: amerikai dollár, angol font, ausztrál dollár, brazil reál, euró, fülöp-szigeteki peso, indiai rúpia, indonéz rúpia, japán jen, kanadai dollár, malajziai ringgit, mexikói peso és nigériai naira.
Van előzetes verzióként elnevezett fejlesztés is, mi a ,,világ” nevet kapta. Jelenleg kísérleti verzió, fokozott figyelemmel csak saját felelősségre használható! A-ból B-be segít eljutni, létrehoz útvonalat és segít a navigálásban. Fejhallgatóval használható.
Szintén előzetes verzióként ismertethető fel az egyes színek az alkalmazással.
Számomra az egyik legérdekesebb funkciója a nyolcadik volt, ami a fényeket észlelte. Kellett egy kis idő mire rájöttem mit jelentenek a hangjelzések. Ha a környezetem világos lett hangos búgó hangot adott ki a készülék és fokozatosan halkult el a sötétedésre.
Az alkalmazás a fogyatékkal élők nemzetközi napján, december 3-án érkezett meg Androidra. Jelenleg 18 nyelven érhető el az alkalmazás, és ezek között a magyar nyelv is ott szerepel. A Microsoft azt tervezi, hogy a jövő évben 36 nyelvre bővíti ezt a számot.
Habár az alkalmazás még nem tökéletes számos olyan funkcióval rendelkezik, ami megkönnyítheti a vakok és gyengénlátók életét és segítheti mindennapjaikat. A folyamatos fejlesztések pedig lehetővé teszik majd az eszköz minél jobban teljesítését, a visszajelzések alapján.
Az alkalmazás a Google Play-ről és az App Store-ból is letölthető.
Szerző: Szabó Alexandra








