A videojáték-adaptációk korát éljük, ahol a stúdiók egyre inkább próbálnak hűek maradni az eredeti anyaghoz, és a minőség gyakran megelőzi a pénzéhes megközelítéseket. Azonban Eli Roth Borderlands adaptációja fájdalmasan emlékeztet minket arra, hogy mennyire messze is lehet téveszteni egy ígéretes alapanyagot. Ez a film nem csupán egy kihagyott lehetőség, hanem egyenesen a videojáték-adaptációk fekete könyvének új fejezete.
A Borderlands játékok ismertsége és népszerűsége a szürreális, posztapokaliptikus világának, a groteszk humorának és a zsigeri, kaotikus akcióinak köszönhető. Roth rendezése viszont képtelen megragadni a lényegét, és inkább egy felületes, lélektelen masszává alakul, amely sem a rajongók, sem az újonnan érkezők számára nem nyújt valódi élményt.
Önálló filmként nincs rá jobb szó: színvonaltalan
Kezdjük a film önálló értékelésével. Még a film első perceiben sem kínál számottevő bevezetést a világba vagy a karakterekhez. Lilith (Cate Blanchett) és Claptrap (Jack Black) találkozása gyorsan zajlik, de semmilyen érdemi motivációval nem rendelkeznek. A karakterek összecsapódása teljesen üres, az őket összefogó történeti szálak pedig annyira vékonyak, hogy szinte láthatatlanok. Ez nem egy jól felépített világ, hanem egy összecsapott karikatúra, amely csak azért létezik, mert a játékokban is így van.
A cselekmény folyamatosan sántít, a karakterek között nincs igazi dinamika, és a megoldások szinte röhejesek. A film alibiből oldja meg a problémákat, ami miatt a néző nem érzi a tétet, a konfliktusok pedig mesterségesen gerjesztett műbalhéknak tűnnek. Az egész történet olyan, mintha egy ötlettelen forgatókönyvíró naplójából tépték volna ki a lapokat: „Oh, itt van a kulcs, amire szükségünk van, és nézd, minden hősünk varázslatosan megmenekül!” A feszültség teljesen hiányzik, a humor pedig olykor annyira kínos, hogy a néző inkább a tenyerébe temetné az arcát.
Adaptációként is szánalmas: a karakterek megalázása
A rajongók számára talán az egyetlen vigasz, hogy néhány ikonikus karakter és helyszín megjelenik a filmben. De még ezek a pillanatok is inkább fájdalmat okoznak, mint örömet. Claptrap talán az egyetlen karakter, akinek sikerül valamicskét megőriznie a játékokban megszeretett identitásából, és ez leginkább Jack Black szinkronmunkájának köszönhető. De mi a helyzet a többiekkel? Cate Blanchett Lilithként annyira maníros és unott, hogy nehéz elhinni, hogy ugyanaz a színésznő, aki számos filmben ragyogott. Ariana Greenblatt Tiny Tinája túlságosan visszafogott, Jamie Lee Curtis pedig egyszerűen ripacs.
A legnagyobb bűn azonban az, hogy Roth munkája úgy kezeli a Borderlands világát, mintha csak egy felületes kézikönyv alapján készült volna. A Borderlands játékaiban a humor sötét, a világ kegyetlen, és a karakterek valóban élnek és lélegeznek ebben a groteszk univerzumban. A film viszont steril, műanyag hatású, mintha egy gyerekeknek szánt matinéfilm lenne, nem pedig egy posztapokaliptikus, sci-fi kaland.
Látvány: összecsapott munka
A látványvilág egy olyan aspektus, ahol a film igazán ragyoghatott volna, hiszen a Borderlands világának képi megjelenítése bőven ad lehetőséget a kreativitásra. Sajnos itt is csak középszerűség született. A CGI hol vállalható, hol pedig egyszerűen nevetséges, és az egész film képi világa túlságosan tiszta és steril ahhoz, hogy Pandora valódi mocskát és brutalitását ábrázolja. A jelmezek is inkább hasonlítanak egy kisvárosi cosplay verseny kellékeire, mint egy 100 millió dolláros produkcióra.
Az akciójelenetek, amelyek a játékok egyik legnagyobb vonzerejét képezik, szintén gyenge lábakon állnak. Nincsenek emlékezetes pillanatok, a koreográfia fantáziátlan, és még a véres föld alatti csata is csak egy röpke villanás a középszer tengerében. Az egész film olyan, mintha egy bevásárlólistát pipálnának ki a Borderlands világának elemeiből, de minden kohézió nélkül.
A film, aminek nem szabadott volna elkészülnie
A Borderlands adaptációja sajnos nem több, mint egy újabb fejezet a videojáték-adaptációk dicstelen történetében. Eli Roth filmje nem csupán csalódás, hanem egyenesen egy figyelmeztetés: ha nem értesz egy világot, ne próbáld meg adaptálni. A Borderlands egy gazdag, szürreális világ, tele potenciállal, de ez a film nem tud mit kezdeni vele. Az eredmény egy lélektelen, sablonos akciófilm, amely nemcsak a rajongókat hagyja cserben, hanem mindenkit, aki egy szórakoztató, izgalmas moziélményre vágyik. A Borderlands világának méltó adaptációja még várat magára – ez a film nem az.
A Borderlands 2024. augusztus 8-tól tekinthető meg a magyar mozikban, 3 nappal később csúcsidőben márcsak 18 fő nézte a filmet a teremben velünk együtt. A Programod Magazinon megjelent valamennyi kritikát a Kritika fülre kattintva olvashatjátok.
