Friss

Kaptafa: a város egyik legizgalmasabb brunch-étterme

A Kaptafa az a típusú hely, amiről ottjártadat követően Caps Lock-kal írod a barátaidnak: „IDE EGYSZER EGYÜTT IS EL KELL MENNÜNK!”. Isteni, kreatív ízek, laktató fogások, izgalmas háttérsztori(k), és utánozhatatlan atmoszféra jellemzi, na meg olyan saját Spotify lejátszási listák, amiket lehetetlen megunni.

Az Akácfa utca 37-39. szám alatt egészen öt évvel ezelőttig egy cipőkellék-üzlet állt. Megszűntét követően az üzlethelyiséget a Kaptafa reggeliző- és brunch étterem örökölte meg, mely nem csak nevével – Úri cipő – Kaptafa – tiszteleg az előd előtt, de egyebekben is magán hordozza annak nyomait. A különleges hely karakterét részben az eredeti üzlet egyes elemeinek – például a korabeli tapéták – megőrzése adja, részben pedig számos olyan kreatív megoldás, amely Budapest legizgalmasabb gasztro-úticéljai közé emeli.

Ezen a jól megközelíthető, bizonyos szempontból nézve azonban kissé eldugott – vagy inkább: nyugis – hatást keltő helyen a stílus és a kreativitás kéz a kézben jár, a dekorációt, az étlapot, és az ízeket tekintve is. A házilag készített – gluténmentes változatban is elérhető – ételek és italok egyaránt elképesztően finomak, a receptek és az elnevezések pedig meglehetősen ötletesek, bátran mondhatjuk: nem egy kaptafára készültek.

Kaptafa

A méltán népszerű Molnár és a Molnárné „páros” igazi különlegesség. A francia Croque Monsieur és Croque Madame „kaptafásított” verziói – értelemszerűen nevüket is innen kapták -, a házi vöröshagyma lekvár-, valamint kolbászchips igazán izgalmassá teszi őket, az alapjukat képző, korabeli klasszikus molnárkát pedig külön a Kaptafa részére készítik, hiszen ma már nincs forgalomban.

A defibrillátor, valamint a ház egyik specialitása, a rántott kovi-ubi (fedőnevén rántott kovászos uborka) – a helyiek elmondása alapján – a másnapokra lettek kitalálva, azokra az alkalmakra, amikor egyébként a nagymama húslevese után nyúlnánk, de vágyunk valami újdonságra. A defibrillátor egy házi sajtkrémmel, baconnel, és még több sajttal töltött-, házi majonézzel és salátával tálalt bundáskenyér, mely túlzás nélkül verhetetlen – ízvilágát és az ár-érték arányt tekintve is.

Kaptafa
Defibrillátor és gombás grillszendvics

Az édes(ebb) ízek kedvelői csemegézhetnek a napi desszertválasztékból, megkóstolhatják Kaptafa házi müzlijét joghurttal, és friss gyümölcsökkel, vagy kipróbálhatják az Édes Istenem! fantázianévre hallgató mogyorókrémes, banános édes bundás kalácsot, amely után csak azért nem nyalják majd meg mind a 10 ujjukat, mert képtelenség, hogy valaki ekkora adagok után még erre is képes legyen.

A különleges italokra vágyók a kiadós brunchot akár málnás-kávés limonádéval is leöblíthetik, de az itallapon a klasszikusabb vonal is felfedezhető a bodzás-mentás limonádétól és a gyógysörtől kezdve, a Bloody Mary-n át egészen a Végtelen Mimosa-ig, amely hétköznapokon egészen nap, hétvégente pedig 13 órától elérhető.

Kaptafa
Málnás-kávés limonádé

A Kaptafában nem csak ízlelőbimbóinkat kényeztethetjük (el), de az atmoszférának köszönhetően egy itt eltöltött brunch hangulatjavítónak is tökéletes. Az árak budapesti viszonylatban teljesen rendben vannak, különösen, ha az ételek és italok minőségét és mennyiségét is figyelembe vesszük (mi a fentebb említett defibrillátor kapcsán kapásból arra tippeltünk, azért ezt a nevet kapta, mert a mennyiség miatt étkezés után újraélesztés szükséges).

A Kaptafa mindent összevetve minket elsősorban mégis azzal a kreativitással kenyerezett le, amely tetten érhető a koncepcióban, az ízekben, és a zeneválasztásban is. A zenék saját, évek alatt gyűjtögetett Spotify lejátszási listáikról szólnak, melyek különböző, lábbelikkel kapcsolatos neveket viselnek, és egy-egy ezekhez társítható hangulathoz passzolnak, és a vendégek számára is elérhetők, így kedvenc helyüket bárhová magukkal vihetik. Kiveheted a vendéget a Kaptafából, de nem veheted ki a Kaptafát a vendégből!

Kaptafa

Mindent összevetve: a Kaptafát igazán jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki szereti a hangulatos brunchozókat, a felfoghatatlanul finom és laktató ételeket, a jó muzsikát – na és persze elsősorban a hasát.