Eternal Sunshine – Ariana Grande új albuma

Az Eternal Sunshine névre keresztelt lemez március 8-tól elérhető.

Az amerikai énekesnő március 8-án, a nemzetközi nőnapon adta ki legújabb nagylemezét, az Eternal Sunshine-t, amelyet sok dallal és még több érzelemmel töltött meg.

A tavalyi év számára is eseményekkel telinek bizonyult, két évnyi házasságuk után Dalton Gomez-zel úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják, melyet októberben hivatalossá is tettek a válási papírokkal. Bár a pár júliusban szakított, pár héttel később Ariana már Ethan Slater-rel kezdett járni, aki akkor szintén házas volt. Azóta a színész-énekes szakított feleségével, jelenleg szünetet tartanak, viszont összeköltözött az énekesnővel és a kapcsolatuk is publikus.

Ez csupán kontextus szempontjából fontos, ugyanis az Eternal Sunshine ezen eseményekről szól. Míg első három számában Ariana a szakításáról és válásáról énekel, a következőkben új kapcsolatáról nyílik meg a rajongóinak. A dalok tökéletesen jellemzik azt az érzelmi bizonytalanságot, amin az énekesnő keresztülment és őszinte érzései teljesen átjönnek a szövegeken keresztül is.

Az elégikus szövegek alapján, nevezhetnénk tipikus szakítós albumnak, viszont a dallamok erőteljesen a 70-es évek hangulatát és hangzásvilágát hozzák vissza.

Az albumról már két dal is kapott saját klipet, a ‘yes, and?’ és a ‘we can’t be friends’, amelyet az Egy makulátlan elme örök ragyogása című film (Eternal Sunshine of the Spotless Mind) inspirált. Az énekesnő és Evan Peters egy párként tűnik fel, a szakítás miatt viszont a lány úgy dönt, hogy inkább törli a fiút az emlékeiből.

Az album szintén az említett filmről kapta nevét, így még nyilvánvalóbb, hogy az Eternal Sunshine a szakításról és a felejteni akarásról szól.

Kattints ide, ha érdekel, milyen albumok várhatók még 2024-ben.

Itt meghallgathatod az albumot:

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481