Folytatódik Zorán 2023-as turnéja

Zorán neve fogalom a magyar zenei életben. Koncertjeit a mai napig sokan látogatják, hiszen a közönség tudja, hogy a jól ismert és kihagyhatatlan dalok mellett mindig készül valami meglepetéssel. Megszólalnak a koncerteken a ritkábban hallott dalok, illetve egy-egy muzsikus is kap egy dal erejéig szereplési lehetőséget, amit külön tapssal díjaz a közönség.

Zorán rajongótábora nem korhoz kötött, hiszen a fiatalokat is megérinti az a szeretettel teli közeg, amit a dalaival teremt, így számukra is lélekemelő egy-egy koncert. Zorán neve pedig garancia a minőségre, így ezúttal is jól szórakozhat az, aki ott lesz a turné egyik állomásán.

Az év végéig Zorán az alábbi városokban ad koncertet:

  • Zalaegerszeg • október 30. hétfő 1900
    Belvárosi Mozi
    8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4.
  • Keszthely • november 2. csütörtök 1900
    Balaton Színház
    8360 Keszthely, Fő tér 3.
  • Kaposvár • november 6. hétfő 1900
    Városi Sportcsarnok
    7400 Kaposvár, Arany János u. 97.
  • Székesfehérvár • november 7. kedd 1900
    Alba Regia Sportcsarnok
    8000 Székesfehérvár, Gáz u. 19.
  • Budapest • november 9. csütörtök 1900
    Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház
    1165 Budapest, Hunyadvár utca 43/C.
  • Budapest • november 14. kedd 1900
    KMO Kispest Munkásotthon
    1191 Budapest, Teleki u. 50.
  • Gödöllő • november 16. csütörtök 1900
    Gödöllői Királyi Kastély
    2100 Gödöllő, Grassalkovich-kastély, 5852 hrsz.
  • Békéscsaba • november 22. szerda 1900
    Csabagyöngye Kulturális Központ
    5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4.
  • Vác • november 23. csütörtök 1900
    Madách Imre Művelődési Központ
    2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 63.
  • Dunaszerdahely • november 28. kedd 1900
    Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ
    Bartók Béla sétány 788/1, 929 01 Dunaszerdahely
  • Budapest • november 30. csütörtök 1900
    Klauzál Ház, Budafok-Tétényi Művelődési Központ
    1222 Budapest, Nagytétényi út 31-33.
  • Karcag • december 5. kedd 1900
    Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár
    5300 Karcag Dózsa György út 5-7.
  • Százhalombatta • december 7. csütörtök 1900
    Barátság Kulturális Központ
    2440 Százhalombatta, Szent István tér 5.
  • Gyöngyös • december 10. vasárnap 1900
    Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
    3200 Gyöngyös, Gábor Áron u.
  • Törökszentmiklós • december 13. szerda 1900
    Törökszentmiklósi Ipolyi Arnold Művelődési Központ
    5200 Törökszentmiklós, Pánthy Endre út 2-6.
  • Balmazújváros • december 14. csütörtök 1900
    Veres Péter Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
    4060 Balmazújváros, Kossuth tér 18.
  • Szekszárd • december 17. vasárnap 1900
    Babits Mihály Kulturális Központ
    7100 Szekszárd, Szent István tér 10.
  • Veszprém • december 19. kedd 1900
    Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér
    8200 Veszprém, Brusznyai Árpád u. 2.

Jegyek már csak néhány turnéállomáson kaphatók. A békéscsabai koncertre a Ticketportal.hu oldalon lehet venni.

Karasz Attila írása

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481