Breier Ádámmal beszélgettünk legújabb filmje, a Lefkovicsék gyászolnak, kapcsán. Honnan jött a film ötlete? Kinek köszönhetjük a poénokat? Ádám minderre válaszolt.
A kaliforniai Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál után a New York-i Zsidó Filmfesztiválon és a Miami Zsidó Filmfesztiválon vetítették telt házas közönség előtt Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című filmjét. Az alkotás február 22-től a Mozinet forgalmazásában végre a hazai mozikban is látható lesz.
Breier Ádám első mozifilmjében Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ortodox zsidóként ott él és alapított családot, Budapestről csak az édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával (Leo Gagel) hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése.
Molnár Gergő: Honnan jött a történet ötlete?
Breier Ádám: Körülbelül 6 éve kezdtem el gondolkodni rajta. Kubában találkoztam Doug Liman, A Bourne-rejtély rendezőjével, aki tartott nekünk egy rövid workshopot és ő mondta, hogy ő már magának menedzseli a filmjeit, mert „ki fogja alkalmazni Doug Limant, ha nem maga Doug Liman?”. Ezen bátorodtam fel, jött a nagy kérdés, hogy milyen filmet lehetne kitalálni, amit más nem fog tudni megcsinálni, mert más nem ismeri azt a közeget, amiben játszódik? Először rengeteg fikciós elmeháborodást írtunk, mire az akkori barátnőm megjegyezte, hogy ott van a családod, akik tök viccesek, többet kellene belőlük merítened. Ebből született meg a nyers változat, a Lefkovicsék, aminek a megvalósítására Kocsányi Andris író barátom buzdított nagyon.
Utána fogtunk össze Csaba Bálinttal is, aki szintén rengeteg személyes dolgot hozott magával. Nagyon hosszú folyamat volt és apránként épült fel. Először sokkal nagyobb családról írtunk, de abban is megvolt az ortodox fiú, aki behozza a gyászt. Ez meg onnan jött, hogy gyerekkoromban meglátogatott minket néhány távoli, vallásos rokonunk és marha vicces volt, ahogy készültek a szüleim a fogadásukra: mit kéne itt letakarni, milyen tányért kell eléjük rakni, hogyan kell készülni ilyesmire, te jó ég, mit fognak szólni a mi bűnös lakásunkhoz? Eszméletlen vicces volt. Ebből az emlékből fakadt az egész film ötlete.
M.G.: Ki segített nektek abban, hogy a vallási szabályokat hitelesen vigyétek a vászonra?
B.Á.: Ausztrics Andrea producerünk volt az, aki nagyon figyelt, hogy mindent csekkoljunk le többször is és ehhez sok szakértőt bevontunk: Cseh Viktor, Verő Tamás, Darvas István, Lózsi Tamás.
M.G.: Kinek a fejéből pattantak ki a viccek?
B.Á.: Bálint volt a szigorúbb forgatókönyvíró, én inkább a gagman, de azért a színészek is, Bálint is sok humort hozzátettek. Engem gyakran visszafogott Bálint, mert ontom magamból a hülyeséget, és ennyi már nem fért volna bele. Kettőnk között ment a harc: ő próbálta menteni a jeleneteket, én meg folyamatosan bombáztam a poénokkal. Ki van írva, tudod, hogy nagynénémnek ajánlom a filmet. Ő anno egy temetésen megkocogtatta a vállam és megkért, hogy álljak elé, mert fél, hogy a sírás helyett a nevetés tőr rá. A való életben is átlendül egy idő után az ember a szomorúságból a vidámságba, ezt szerettem volna érzékeltetni sok humorral.
M.G.: Mi volt a forgatás legnehezebb része?
B.Á.: Az időhiány. Nagyon időigényes volt a világítás beállítása, a hely berendezése is. Leoval is sok kompromisszumot kellett kötnünk, hiszen egy kisgyereknek nem könnyű 21 napot forgatnia egyhuzamban, de kibírta és iszonyatosan aranyosan viselkedett. Pontosan tudtam, hogy egy 6 éves gyerekkel nem lesz könnyű, de jól sikerült.
M.G.: Ha elölről kezdhetnéd, mit változtatnál?
B.Á.: Ha nagyobb ecsettel festhettem volna, biztosan másképp alakult volna minden, de mindenki oda tette magát maximálisan, úgy hogy elégedett vagyok.
M.G.: Mi volt a legjobb élményed a forgatáson?
B.Á.: Rendezőasszisztenskedtem egy csomót, és mindig azt gondoltam, ha amikor az elsőfilmes rendezőket figyeltem, hogy „Neked miért ilyen savanyú a képed? Csinálod az első filmedet!”, és most megértettem, hogy miért. Egész nap csak azon kattogtam, hogy egy pillanatot sem szabad elveszíteni, mert az még egy snitt, ezért nem bratyizhattam senkivel. Erőltetett menet volt, minden perc számított. A montázs szekvenciát lopott percekben vettük fel, az átállások alatt. Hogy valami vicces tudjon lenni, ahhoz marha sok snitt kell, mert a ritmus hozza meg a humort. Ez volt a legnagyobb bajom: kellettek még képek, hogy meglegyen ez a ritmus. Állandó kés a torkomnál. Ha egy jelenetnek nem váltogathatod a tempóját, akkor nem adja vissza az érzelmet. Szóval hiába élveztem alapvetően a forgatást, ez a hajtás jut csak eszembe, de még igy is azt mondom, hogy egy nagyon jó hangulatú forgatás volt. Reméljük a végeredmény is hasonló.
A film a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával, az ULab gyártásában és a Proton Cinema koprodukciójában készült film forgatókönyvét Breier Ádám Csaba Bálint társíróval közösen jegyzi.
