Gasztrotúra, irodalmi kirándulás, exkluzív épületbejárás, vagy épp építészeti barangolás: az Imagine csapata különleges szemüvegen keresztül mutatja meg népszerű magyar városok – Budapest, Veszprém, Pécs és Debrecen – egy-egy szeletét a velük sétálóknak. Nagy Mariannal, az Imagine kommunikációs vezetőjével beszélgettünk, aki némi betekintést engedett az izgalmas projektek kulisszái mögé.
Az Imagine Budapest missziója – ahogy arról ebben a cikkünkben is írtunk – az, hogy segítsen az embereknek más szemmel nézni a világot, azokat a helyeket, ahol talán a mindennapokban is gyakran megfordulnak. Hogy mikor és hogyan született meg a városi séták ötlete, mitől olyan különlegesek a programjaik, és hogyan áll össze egy-egy projekt, arról Nagy Mariannal, az Imagine kommunikációs vezetőjével, és egyik túravezetőjével beszélgettünk.
Mi hívta életre az Imagine-t, mint projektet?
Mariann: Az Imagine-t a Káldi testvérek – Káldi Emese, Káldi Kati és Káldi Marci – alapították. Maga a gondolat, hogy bele kellene vágni valami tematikus városi séta szervezésbe, 2007-ben pattant ki Emese fejéből. Egyfelől mindhármuknak eléggé komoly, családi kötödésük van az építészethez, hiszen az édesanyjuk és az édesapjuk is szakmabeli, valamint Marci is ilyen szakon végezte az egyetemi tanulmányait, másrészt pedig akkortájt jártak New York-ban, ahol részt vettek egy ilyen jellegű túrán, és úgy érezték, ez itthon is tudna működni.
Mi volt az első sétátok?
Mariann: A Toronyiránt, a belváros templomai címet viselő, ami a 2008-as Kulturális Örökség Napok során debütált, és tavaly hagytuk abba, tehát 15 éven keresztül működött. Szerintem ez egészen lenyűgöző. A tematikája értelemszerűen a belvárosi templomok köré szerveződött, és leginkább attól volt különleges, hogy hat felekezet egy-egy szakrális helyszíne helyet kapott benne, tehát egy nagyon átfogó képet adott a túrázóknak. Másfelől már abban a legelső programban is voltak olyan bejutások – mi így hívjuk az olyan helyszíneket, ahová a túrázók csak velünk tudnak bemenni, magánemberként erre nem lenne lehetőségük -, amik még különlegesebbé tették az élményt. Ez egyébként a mai napig az egyik legfontosabb szervezőerő a mi programjaink során:
olyan túrákat indítunk, amiknek nem csupán izgalmas, klassz, mély tudástartalmuk van, de van bennük legalább egy ilyen exkluzív elem, egy bejutás is.
Ez után nem sokkal indult a Titkos kertek és terek a belvárosban sétánk, ami a mai napig elképesztő népszerűséggel fut, és aminek a témája szinte adta magát. Akkor csatlakozott a Káldi-tesókhoz Szekeres Juli, aki egyébként a mai napig túravezetőnk. Juli kertészeti egyetemet végzett, megvolt a kellő szaktudása, így jött maga az ötlet, a titokzatosság beemelése pedig ismét lehetővé tette, hogy olyan belvárosi helyszíneket mutassunk be embereknek, ahová maguktól nem jutnának be.
Izgalmas, hogy ebből a szép, lassú építkezésből micsoda „séta-birodalom” épült.
Mariann: A kezdetekkor havonta indítottunk 1-1 túrát, míg idén már arra számítunk, hogy év végéig kb. 30.000 ember fog velünk barangolni. Nagyon érdekes volt látni az elmúlt 16 év során, hogyan változott a közönségünk is. Azt szoktuk mondani – nagyon egyenesen és bevállalósan -, hogy a legelején a résztvevőink sokszor többet tudtak az adott helyszínről, mint mi, sétavezetők. Akkoriban még főként olyan lokálpatrióták tartottak velünk a havi 1-2 úton, akiket egyébként is foglalkoztat a helytörténet, otthon vannak a témában, hiszen hozzájuk jutott el leggyorsabban ennek a híre, és ők érezték magukat megszólítva. A sétaszám növekedésre miatt a vezetőnél is tájékozottabb résztvevőktől mára eljutottunk odáig, hogy tényleg szinte bárki velünk tart, és nagyon változó, ki mennyit tud az adott témáról.
Ennek mi nagyon örülünk, mert azt érezzük, hogy azt a tudásanyagot, ami, azt gondolom, közös kincsünk, így még szélesebb körben tudjuk szétszórni, másoknak átadni.
Szerintem iszonyatosan fontos, hogy szinte játszva, a városban barangolva edukáltok embereket széles körben, ráadásul – például egy 15 évig futó túra esetében-, azt gondolom, szép számban is. Ha már rekordok: mit tippelnél/tippelnétek, melyik az a séta a mostaniak közül, ami újabb 15 év múlva is a repertoár része lesz?
Mariann: Én szinte biztos vagyok benne, hogy a Titkos kertekben van még további 15 év. Nagyon jó cím, nagyon jó tartalom, így nagyon sok embert tud könnyedén megszólítani. A sokféle sétánkból egyébként épp ez a program az, ahol a legváltozatosabb a közönség is. Jó „ellenpélda” erre bármelyik irodalmi sétánk, ahol nem ritka, hogy irodalomtanárok adják ki a résztvevők 80%-át – a maradék 20%-at pedig a férjeik és barátnőik (nevet). Természetesen viccelek, de talán segít megérteni, miért gondolom, hogy épp a Titkos kertek az, ami simán tud 30 éven keresztül működni. Hasonlóan vonzó, és széles körnek szóló programok a gasztrotúráink is: ezeknél a tematika mindig meg fog szólítani olyan embereket, akiket érdekel a nagy témakör, mert többféle irányba el lehet vinni.
Melyik jelenleg a legexkluzívabb helyetek, ahova bejutást biztosítotok?
Mariann: Mondhatnám a Gellért fürdőt, de nem biztos, hogy szeretnék egyetlen dolgot kiemelni. Ott az Adria-palota, ami a Szabadság-téren áll, felújításra vár, tehát szintén egy olyan helyszín, ahová másként nem lehet bejutni. Vagy eszembe jut az Egyházi dokumentumok, melyek megváltoztatták a világot, ahol az egyik állomás az Egyetem téri Szeminárium, Papnevelde Pálos könyvtára, egy lenyűgöző hely, ahová egyébként szinte senki nem jut be. Nehéz lenne egyet választani, mert tényleg minden sétánkban van valami olyan bejutás, ami már önmagában is lenyűgöző, így pedig, hogy még egy teljes, kerek történetet is kapsz mellé, abszolút megéri.
Természetesen nem várom, hogy spoilerezz, de van Budapesten olyan épület, vagy a városnak olyan része, amit nagyon szeretnétek ilyen értelemben bevenni, de eddig még nem sikerült?
Mariann: Természetesen, mindig vannak új és új vágyak, de ezek időigényes dolgok. A Gellért fürdő mélye programot például 6 éve kezdtük el tervezni, és csak majdnem 3 éve sikerült, tehát az indulást 3 évnyi munka és szervezés előzte meg. Nem adjuk fel, hogy a bakancslistás helyszínekre bejussunk, de ez sokszor tényleg hosszú évek munkája. Konkrétumot most nem mondok, ha valamelyik sikerül, az hadd legyen világhír!
Legyen így! Vannak tehát nagy vágyak, nagy energiabefektetések.. Mi a helyzet nagy visszatérőkkel? Vannak olyan résztvevők, akikről tudjátok, hogy több túrán megfordultak, esetleg visszajeleztek ezekkel kapcsolatban?
Mariann: Nagyon sok a feketeöves Imagine-sétáló, aki gyakran, szívesen választ minket. Egyrészt van egy elképesztően erős, több ezer főt számláló törzsvásárlói körünk, akik évente akár 10 túrán is részt vesznek, illetve egy hasonlóan erős hírleveles bázisunk is, akik szintén legalább évente négyszer velünk tartanak. Bár évente 30.000 ember sétál velünk, sok visszatérőt névről is ismerünk,
a nagy létszám ellenére megmaradt egyfajta családias légkör, ami klisének hangozhat, pedig valójában egyáltalán nem az.
Én nem csak az Imagine kommunikációs vezetője vagyok, de magam is vezetek túrákat, és ha résztvevőként elmegyek egyre, amit más tart, messziről integetnek azok a sétálók, akikkel már másik programon találkoztunk. Ez tényleg egy ennyire kedves és szeretetteljes közönség, amiért persze iszonyat sokat dolgozunk.
Megadjuk a minket választóknak a lehetőséget, hogy tudjanak hozzánk kötődni.
Itt elsősorban nem, vagy nem csak a törzsvásárlói rendszerünkre, vagy a klassz hírlevelünkre gondolok, hanem például a karácsonyi kampányunkra, ami mindig ad valami nagy pluszt. Emellett fontos a minőségbiztosítás: aki régóta velünk van, az egyszerűen tudja, hogy nálunk nem csalódik, és hogy minden egyes alkalommal megkapja azt a minőséget, amivel elégedett lehet. Rengeteget dolgozunk ezért, de célt ér, és meg is éri. Nagyon szívmelengető dolog, amikor hosszas leveleket kapunk, vagy szembejön velünk, ahogy bármilyen platformon azt hirdeti egy résztvevő, hogy milyen klassz velünk túrázni.
Azért az, hogy ebben rengeteg munka van, laikusként is érezhető – ez pedig értelemszerűen kifizetődik. Mesélsz arról kérlek, hogy hogyan jut el egy ilyen séta a startig?
Mariann: Egy új túra készítésének gondolata sokféleképpen felvetődhet. Van, hogy egy új, (régóta) vágyott helyszín megszerzése indítja el, máskor azt érezzük, hogy van valami a levegőben, amit érdemes városi sétába forgatni. Így jöttek például létre a gasztrotúráink, amikor – még jóval a covid előtt – mindenki kenyeret sütögetett otthon, illetve bejöttek a kézműves pékségek Budapestre… Ott valahogy egyértelmű volt, hogy erre érdemes egy programot készíteni. De előfordul az is, hogy bejelentkezik valaki, aki nem kötődik hozzánk, azzal, hogy van egy témája, ami szerinte érdekelné az embereket. Az ötletet aztán – bárhogy merült is fel – mindig teszteljük, egy megvalósíthatósági szempontrendszer alapján.
Az egyik legfontosabb alapvetés az Imagine szervezési elvében például az, hogy nem csinálunk túrát olyan témára, amit egy tanteremben, konferenciateremben, vagy művelődési házban, ülve, projektorra kivetítve is át lehet adni.
Egy városi séta ugyanis attól az, ami, hogy az állomásokat valóban a témához tudjuk kötni, valamit valóban megmutatnak hozzáadnak az egészhez. Ebben a szakaszban végiggondolunk egyéb, abszolút praktikus szempontokat is, míg a tesztelés végére kirajzolódik, hogy az egyébként jó ötlet meg tud-e valósulni, vagy megreked a gondolat szintjén. Az ezt követő – meglehetősen komoly – kutatómunka, melyet jellemzően, egy, maximum két ember végez, nagyjából fél évig tart, és a végére egy nagyon komplex, 30-40 oldalas forgatókönyv készül a sétáról, ami tartalmaz minden egyes információt, egy képes mapparendszert, valamint a legalapvetőbb technikai tudnivalókat is. Amikor ez elkészül, a munka nem áll meg, hiszen következik a marketing és a közösségszervezés része.
Elképesztő, mekkora idő- és energiabefektetés rejlik egy-egy ilyen városi kaland mögött. Levezetésképp hadd tegyek fel egy kicsit személyesebb kérdést. Korábban említetted, hogy te magad is tartasz sétákat, illetve szívesen megfordulsz mások által vezetett túrákon is. Melyik az abszolút kedvenced?
Mariann: Erre vannak kiváló sablonválaszaim: például a „mindig az, amin legutoljára voltam”, vagy a „mindig a legújabb”, és ezeknek egyébként valóban van igazságtartalma, de most először talán meg tudom fogalmazni, hogy melyik az igazi kedvencem. A Gellért fürdő mélye. Én ezt a sétát több, mint 160 alkalommal tartottam már meg – ami őrületes szám egyébként is, 2 év alatt pedig különösen – , ha becsukom a szemem, bekötitek, majd megpörgettek négyszer, akkor is eltalálok az ősforráshoz.
Szóval elég erős kapcsolódásom van már ehhez az épülethez, és azokhoz a sztorikhoz, és nagyon élvezem, hogy még mindig, minden egyes sétámra motiváltan, izgatottan tudok odaállni.
Pedig tényleg mehetne már rutinból is, de nem abból csinálom, úgyhogy azt hiszem, ki tudom jelenteni, hogy a Gellért fürdő mélye a kedvencem.
Köszönöm, hogy erre a nehéz kérdésre is feleltél – valójában én azt is elhiszem, hogy a sablonválasz mögött is van némi igazság.
Mariann: Persze, hogy van, hiszen mikor ott vagy a sétán, ami először megy le, akkor én már megéltem előtte egy fél évet azzal a történettel… Látni, ahogy végre elindul és megvalósul, az egy nagyon klassz élmény!
A sétákon résztevőként ott lenni nem különben élvezetes, így ezeket a tartalmas programokat bátran ajánljuk mindenkinek és bárkinek, akit érdekelnek Budapest, Pécs, Veszprém, vagy Debrecen rejtett kincsei és izgalmas történetei!
