John Malkovich a francia kastélyban

Nincs még egy olyan pofa, mint John Malkovich, ezt mindig újra bebizonyítja. Legújabb filmjében mégis mintha egyedül cipelné a terheket.

Megnéztem múlt héten a Vendég a francia kastélyban című francia romantikus-vígjátékot, aminek a humora inkább sikerült angolosra, mint franciásra. 

Ismerjük Malkovich szerepeit, de azt kevesen tudják róla, hogy a horváth származású férfi a színház világában is otthonosan mozog. Tavaly például az Erkel Színházban lépett fel Budapesten.

Most újra a filmvásznon láthatjuk egy kissé kesze-kusza szituációban, amibe az angol származású, de perfekt franciát beszélő Mr. Blake bőrében csöppen bele.

Nem fogom lelőni a poénokat és nem is lehet, hiszen azok csak úgy csattannak, ha az ember látja John Malkovich mimikáját, bolond vigyorát, az őrült szemöldök mozgást és táncoltatja hozzá a ráncait a homlokán. Mindeközben mégis csettintésre tud vidám pillanataiból átváltani gyászba és emiatt folyamatosan a képernyőn tartja a mi tekintetünk is. 

Fanny Ardant szintén nagy név, mégis a karaktere valahogy elhalványult, jobban mondva ki se lett igazán csomagolva. Érdektelen és sablonos maradt az egész film alatt, amit nagyon sajnálok. 

Émilie Dequenne és Philippe Bas ezzel szemben mellékszereplőként hibátlanok voltak, mintha ösztönből hozták volna a figurát, mégis kevésnek éreztem a szerepüket.

Egy film mindig a főszereplő vállát nyomja első sorban, de a történetnek élvezhetőnek kéne lennie, akkor is ha nem tömködjük tele nagy színészekkel. Ezt a sztorit egyedül John Malkovich tehetsége tartotta össze.