Minden, amit a 33. Művészetek Völgyéről tudnod kell!

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját idén július 19. és 28. között tartják Kapolcson és a völgy környező településein, ahol a könnyűzenei és színházi programok sűrű egyvelegével várnak minden kulturálódni és egyben szórakozni vágyót a nyári szezon közepén.

Művészet

A Művészetek Völgye sajátossága, hogy épített színpadok helyett a három település: Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend utcáit, köztereit és épületeit alakítják át a 10 napos fesztivál idejére alkotó- és fellépőhelyekké, ahol közel 2000 (nem túlzás!) különböző programmal készülnek, köztük koncertekkel, előadásokkal és kiállításokkal is.

A programtervet két fő blokkra bonthatjuk: ezek közül az első a Színház kategória, melynek keretein belül, három különböző színházi settingben 10 előadást nézhetünk meg. Többek között a Katona József Színház hozza el a balaton-felvidéki kistelepülésre Dante Poklát, amely amennyire brutálisan hangzik, annyira különleges élményt nyújthat, de említést érdemel még Cseh Dávid „két szereplőre írt monodrámája„, a Szélvész után is szép vagy című mű a Vígszínház előadásában.

A színházi szál mellett a másik kategória a Könnyűzene, 14 koncertet van lehetőségünk megnézni, köztük az alternatív-rock örökzöldjeivel mint a 30Y, az Elefánt vagy éppen a Bagossy Brothers Company és a Platon Karataev képében. A populáris stílus képviselői többek között Beton.Hofi és a Punnany Massif lesznek, de olyan klasszikusokat is megnézhetünk majd a színpadon, mint Bródy János és Zorán, valamint koncertet ad a Parno Graszt és a Bëlga is!

A fesztiválra március 17-ig limitált ideig bérletakciók érvényesek, az 5 napos rugalmas bérlet most csak 35.000, a 10 napos pedig 70.000 Ft-ba kerül!

Szerző: Fonó Szabolcs

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481