Ságvár

Egy rejtett gyöngyszem Magyarország szívében, festői tájával, gazdag történelmével és meleg vendégszeretetével egyre népszerűbb úti cél a városi élet nyüzsgése elől békés menekülésre vágyó utazók, túrázók körében.

Ságvár, Somogy vármegyében található község, gazdag történelmi múlttal rendelkezik, amely az ókorba nyúlik vissza. Különböző történelmi korokból származó értékes leleteket tártak fel a régészek Ságvár környékén, amelyek már a kőkorszakból származó települések jelenlétére utalnak. A gravetti kultúra, amely körülbelül 17 000 évvel ezelőtt, a jégkorszak végén virágzott, nyomot hagyott a régióban. Ságvár ősi településének jelentőségét mutatja, hogy a Dunántúl egyik legrégebbi települése. Ságvár történelmi öröksége az évszázadok során a környéken élő emberek maradandó hagyatékának bizonyítéka. Ságvár latinul Tricciana, megtaláljuk a késő római Pannonia provincia belső erődjei között. A római időkben közlekedési csomópont helyezkedett el a mai Ságvár közelében. Az egykori közel 1 km hosszú és 2.5 m széles római kori várfalból ma már csak pár méter látszik, a református templom előtti romkertben. Az erőd a 4. században leégett, és a rómaiakat lassan más népek váltottak fel. A 9. század végén az ideérkező magyarok egyik törzsét vezette Ság, akiről a település a nevét kapta.

Munkás Szent József katolikus templom.

Nevezetességei:

  • Munkás Szent József katolikus templom. 1756-ban épült, műemléki védelem alatt áll. A házaktól távolabb épült, hogy a tűztől jobban védett legyen.
  • Református templom. 1819-ben épült, a térség legnagyobb református temploma.Az udvarán található a romkert.
  • Nepomuki Szent János-szobor. 1830-ban készült
  • I. világháborús emlékmű
  • II. világháborús emlékmű
  • Aliréti vadászház
  • Betyár-barlang
  • Képes-fa
  • Lyukas-domb
  • Régi magtár épülete
  • Vadgesztenye fasor

Ságvár egyik nevezetes helyszíne a Bújó-lik, sajnos történetéről nem sok írásos anyag maradt fent. A Landor-hegyen található és régen olyan magas és széles volt, hogy lovaskocsival is könnyedén át tudtak haladni rajta. Az alagút ásása 2 oldalról történt, ezt a középtájon látható görbület igazolja. Létrejötte 1800 és 1832 közé tehető. Másik nevezetes helyszín a Betyár-barlang, amit a 12-es szobaként is emlegetnek. Azt, hogy ki ásta ki a mai napig nem tisztázott, de a betyárok tanyája lett. Somogy vármegyében sok híres betyár volt. Ilyen híres betyár volt a két Patkó testvér is, őket tartották a barlang lakóinak. A Bújó-likhoz hasonlóan az évszázadok során a barlang is feltöltődött. Napjainkra már nehézkesebb a bejárás. Mindkét helyszín a Löszölő-Tökölő Túrák egyik állomása.

A Löszölő-Tökölő túra Magyarország legnagyobb összefüggő löszterületén gyönyörű útvonalon, sajátos formájú löszvölgyeken és löszmélyutakon vezetve mutatja be Ságvár természeti szépségeit. Idén már 16. alkalommal rendezik meg a gyalogos teljesítmény túrát, 3 távban lehet nevezni. Természetesen ha nem vagy híve a teljesítménytúráknak, akkor csak úgy egy baráti társasággal vagy éppen családdal is érdemes nekivágni, hiszen páratlan látvány tárul a szemed elé, és a turistajelzéseket követve könnyedén eltalálhatsz bármelyik célponthoz.

Ha a túrázásban pedig megéhezel, térj be a Meszes Csárdába, ahol a finom házias ételek mellett családi hangulat vár benneteket, és ha szerencséd van akkor megtudod kóstolni a bográcsban készült ételek valamelyikét is. Betérhetsz a Görbe Tök Falatozó és Kiskocsmába is, ahol szintén széles az ételkínálat és nem mellesleg nagyon kellemes hangulatú étterem, mindig az évszaknak, ünnepnek megfelelő köntösbe bújik. Ságvár egy másik fő , és ismert étterme a Familia Horváth Étterem. Barátságos, családias hely. Kedves vendéglátás, finom ételek és nem utolsósorban megfizethető árak.

Egy szónak is száz a vége, Ságvár pontosan az a település ami teljes feltöltődést tud nyújtani szépségével és különlegességével.

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481