Taylor Swift triplázott a Melbourne Cricket Ground stadionban

Taylor Swift, amerikai énekesnő a The Eras Tour elnevezést viselő koncertsorozatával járja körbe a világot. Ráadásul nem kis sikerrel.

A 34 éves, négyszeres Grammy-díjas énekesnő zenei karrierje idén tölti be nagykorúságát; 18 éve van jelen a zeneiparban, sikert-sikerre halmoz, ennek pedig talán az egyik legnagyobb bizonyítéka, hogy ő az első női előadó, aki négyszer nyerte el az Év előadójának járó Grammy-díjat.
Az énekesnő jelenleg a The Eras Tour koncertsorozatával szeli be a világot, legutóbb koncertsorozata az ausztráliai Melbourne Cricket Ground helyszínére látogatott el.

Fotó: Graham Denholm/Tas24/Getty Images

Swift legutoljára a Reputation Stadium Tour turnéjával repülte be a világot még 2018-ban. A The Eras Tour 18 évnyi zenei karriert foglal magába egy közel három és fél órás koncert keretében, ahol az eddigi megjelent tíz albumának dalai csendülnek fel, szám szerint 45. (Taylor Swift, Fearless, Speak Now, Red, 1989, Reputation, Lover, Folklore, Evermore, Midnight.) A koncerteken során egy-egy éra dalait szinte színházi előadásként adja elő a rajongók számára, ehhez pedig a közönség is „segítségül” szolgál: színesebbnél színesebb ruhakölteményekben jelennek meg, ezzel kifejezve támogatásukat kedvenc előadójuk felé.

„Szóval csináld csak a barátságkarkötőket és ragadd meg a pillanat ízét”

Az énekesnő rajongói már hónapokkal a koncertek előtt lázas készülődésbe kezdenek: nem csak a jelmezeikre fordítanak rengeteg időt és energiát, de egy dalrészletnek köszönhetően elmaradhatatlan tradícióvá vált a barátságkarkötők készítése, azokat pedig a koncerteken cserélgetik egymás között a rajongók.

Az elmaradhatatlan barátságkarkötők az énekesnő szerencseszámával Fotó: Gary Coronado / Los Angeles Times via Getty Images

A színes ruhaköltemények mellett találkozhatunk tradíciókkal is, amelyek egy-egy dal alatt kaptak helyet a rajongók által, ilyenek például a közös bekiabálások egy-egy dal alatt, vagy az, amikor az énekesnő egy gitárpengetőt dob a tömegbe, illetve a 22 Hat, amelynek lényege nem más, mint egy –  Swift édesanyja által kiválasztott –  szerencsés rajongó , aki a 22 című dal performansza alatt kapja meg  személyesen az énekesnő által, a dal alatt viselt kalapot, melyen Swift autogramja is helyet kap.

A kalap átadása bensőséges pillanat rajongó és Taylor között Fotó: Getty Images

Háromszor is sikerült megtölteni a Melbourne Cricket Ground-ot

Swift a hétvégi melbourne-i koncertsorozata alatt több százezer ember előtt lépett színpadra, ez pedig rekordszámú nézőközönséget jelent a karrierje során.

Ez a legnagyobb show, amit ezen vagy más turné keretében csináltam!” – mondta az énekesnő a melbourne-i állomás első estéjén.

A rajongók azonban nem csak a nyitóestén, hanem a rákövetkező két alkalommal is 96 ezren töltötték meg a Melbourne Cricket Ground lelátóegységeit, így, – a matematika szabályait értelmezve –  összesen 288 ezer ember előtt lépett fel, közel három és fél órás előadás keretében.

Fotó: Graham Denholm/Tas24/Getty Images For Tas Management

Még egy dolog, ami miatt őszintén szerencsésnek érzem magam, tudván hogy nekem van a legelképesztőbb előzenekarom ezen a turnén” – utalt Sabrina Carpenterre, aki az ausztráliai koncertsorozata alatt nem csak előzenekarként, de barátként is támogatja az énekesnőt.

A turné azonban nem áll meg: a The Eras Tour következő helyszínének a szintén ausztráliai Sydney ad majd otthont ezen a hétvégén, a koncertturnéjával pedig ellátogat Európába is, kis hazánkhoz legközelebb Bécsben fog fellépni, augusztus 8. és 10. között, ahol szintén három estén át élvezhetik a rajongók az énekeső elképesztő előadását.

Címlapkép: Graham Denholm/Tas24/Getty Images

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481