Ha követed Szabados Ági – Nincs Időm Olvasni Kihívását, azaz a NIOK-ot, bizonyára tudod, hogy a márciusi téma egy olyan könyv, amelyben egy ikerpár szerepel. Íme egy lista azoknak, akik szívesen csatlakoznának a kezdeményezéshez, de fogalmuk sincs, mit olvassanak.
Szabados Ági Nincs Időm Olvasni Kihívása évek óta egyre több embert szippant be, így egyre többen kezdenek el tudatosan időt fordítani az olvasásra: a résztevőket és érdeklődőket összegyűjtő, nyilvános Facebook-csoport létszáma mára elérte a 83 ezret. A program célja, hogy a kihívást vállalók havonta legalább egy könyvet olvassanak el, ezt pedig minden hónapban egy-egy aktuális témával, és egy, a témához kapcsolódó közös könyvvel igyekszik elősegíteni.

Idén márciusban a havi téma egy olyan könyv, amelyben egy ikerpár szerepel. Azok számára, akik szívesen részt vennének a kihívásban, de nem tudják, mi után nyúljanak a könyvesboltban, könyvtárban – vagy épp a szülők, barátok könyvespolcán, most összeszedtünk 5+1 könyvet, ami tökéletesen témába vág.
- Erich Kästner: A két Lotti
Talán minden idők egyik leghíresebb ikertörténete. Ha általános iskolai kötelező olvasmányként el is került, az 1998-ban készült adaptációjára, a Lindsay Lohan főszereplésével készült Apád-anyád idejöjjön!-re biztosan emlékszel (van olyan barátnőm, aki saját bevallása szerint a mai napig megnézni havonta legalább egyszer legalább). Bájos történet két, egymástól elválasztott testvérről, ami kiskolásként és felnőttként egyaránt azonnal rabul ejt: hiszen ki ne álmodozott volna gyermekként egy ikertestvérről, akire annyira hasonlít, hogy a tulajdon szüleik sem tudják őket megkülönböztetni? Bár a lányok találkozása mulatságos bonyodalmak garmadát okozza, mégis meglehetősen pihentető olvasmány, így, ha a tavaszi fáradtság miatt egy bonyolultabb történet befogadására nem érzed magad készen, vagy épp csak egy kis nosztalgiára vágynál, egészen biztosan A két Lotti a neked való választás! - Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei
A könyvben nem egy-, hanem rögtön két ikerpárról is szó esik, hiszen a történet szerint a rákbeteg Elspeth halála előtt ikertestvére Amerikában élő ikerlányaira hagyja Vautravers-t, a londoni Highgate temető szomszédságában álló lakását. A lányok birtokukba veszik nagynénjük hagyatékát, beköltöznek a lakásba, és miközben felfedezik Londont és megismerik szűkebb környezetüket – a közelben álló temetőt, a bogaras szomszédokat, sőt, Elspeth volt szeretőjét is – kapcsolatukra rányomja bélyegét egyikük rossz egészségi állapota, a folyamatos egymásra utaltságuk, és egy szörnyű – vagy mondhatnám: kísérteties – titok, amely miatt anyjuk és nővére egykor örökre eltávolodtak egymástól. Az időutazó felesége szerzőjének könyve megható történet a halálon túl is tartó szerelemről, a gyászfolyamatról, és a valódi testvéri összetartásról. - Gabriel García Márquez: Száz év magány
Márquez leghíresebb regénye, és talán mind közül a legkiemelkedőbb – megjelenését követően egy csapásra emelte világhírnévre szerzőjét. A vággyal és szenvedéllyel bőven átitatott, helyenként egyenesen varázslatosnak nevezhető regény során az Aurelianok, Arcadiok és Remediosok generációinak körforgását – és köztük egy ideig egy ikerpár történetét – követhetjük figyelemmel. A történetet, bár meglehetősen tragikus, mondanivalóját tekintve mégis optimistává teszi, hogy az író megtalálja, vagy megtalálni véli a magány és a reménytelenség az ellenszerét: mégpedig örökké visszatérő, gyötrelmet és beteljesülést egyaránt hozó szerelemben. Csodálatos regény, ami nem véletlenül ismert világszerte – ha csak egyetlen regényt ajánlhatnék a listáról olvasásra, azt hiszem, ez lenne az. - Sarah Corssan: Egy
Grace és Tippi ikrek. Ez már önmagában sem hétköznapi, azonban a történet – micsoda ellentmondás – nem ilyen „egyszerű”. Grace és Tippi ugyanis egy sziámiikerpár: csípőjüknél összenőtt sziámi ikrek, akik ugyanolyan természetes, egészséges álmokkal, vágyakkal rendelkeznek, mint bármelyik más tindézser a világon. Két szív, két élet – de egy test. És a történet szerint most egy életre szóló döntést kell meghozniuk egy olyan kérdésben, amelyben tulajdonképpen nincs jó döntés. Sarah Crossan könyve megjelenése óta sorra nyeri az irodalmi díjakat, elnyerte az Egyesült Királyság legrangosabb elismerését is, a CILIP Carnegie Medalt. Ha ez önmagában nem elég meggyőző: a történetét magyar nyelven Szabó T. Anna tolmácsolásában olvashatjuk. Ez azért elég jó érv mellette, nem igaz?
- Claire Daverley: Éjszakákon át
A NIOK e havi közös könyve, egy gyönyörű szerelmi történet, amelyben egy fiú és egy lány egymásra talál. Rosie és Will még gimisként csodálkoznak rá egymásra először, ám a szerelmük a sors váratlan fordulata miatt nem teljesülhet be. A hosszú évek alatt, míg az életük két külön mederben folyik, az éjszakai beszélgetéseiknek köszönhetően a köztük lévő láthatatlan kötelék sosem szakad meg: akkor sem, amikor sok-sok kilométer választja el őket egymástól, és akkor sem, amikor egyikük megházasodik. Az életük minden pillanata egymáshoz sodorja őket, ám a sors szinte leküzdhetetlen akadályokat állít az útjukba. A szerelmi szálon túl pedig egy másik csodálatos köteléket is bemutat a regény, hiszen egyiküknek van egy ikertestvére – ezáltal az olvasó ráláthat egy olyan kapcsolatra is, amiben igazán keveseknek van része, bár talán életük egy-egy pontján sokan vágynak, vágytak rá.
Ha a fenti listában nem találtál kedvedre valót – vagy éppen már minden rajta szereplő könyvet olvastál – érdemes lehet tovább böngészned, akár a Libertine Könyvesbolt oldalán is, ahol a havi témához passzoló könyveket felsorakoztató gyűjteményben még több, ikerpárokról szóló regény találsz. Ha pedig e-könyv formájában ismerkednél valamelyik izgalmas történettel, ajánljuk figyelmedbe a Bookmate és a Yettel legújabb együttműködését, melyről itt írtunk.








