A hátsó örömök kapuja, azaz a popsiszex titka

Ha szex témában olvasgatunk, minden második, harmadik cikk szól a hátsó örömökről, a popsiról, vagyis az anális szex bevezetéséről, alapjairól, előkészületeiről.

Higiéniai lépések, betartandó szabályok, mint például popsi után nincs egyből máshova kalandozás, ezek már mindenki számára ismert tények, játékszabályok. Hisz ez az élet, és nem egy pornófilm. S az a minimum, hogy figyelünk a partnerünk egészségére, ha már a legintimebb módon adta oda magát nekünk.

Popsiszex. Kevés ember van, akit nem villanyoz fel a téma, vagy nem vált ki semmilyen hatást. Férfiak imádják, vagy imádnák, nők imádják, szeretik, izgatja a fantáziájukat, vagy teljesen elzárkóznak tőle. Természetesen van pár kivétel a férfivilágban, aki nem szeretné a szex ezen formáját gyakorolni, de lássuk be, elég elenyésző a szám.

Mint a szex minden mozzanatában, itt is rettentő fontos a bizalom, és a kellő kommunikáció. Hisz, ha a párunk eddig nem próbálta, s izgatja a téma, akkor oda kell figyelni, hogy még véletlenül se legyen kellemetlen emlék a számára.

Orális szexnél elkalandozhat a nyelv lejjebb is, folyamatosan izgatva az ottani területet, s mivel tele van idegvégződéssel, rendkívül kellemes érzés lehet, ha a partnernek sikerült ellazulni teljesen.
Enyhe nyomás a nyelv segítségével, majd ha érezzük, hogy a párunk átadta magát nekünk, jöhet az ujj is. Természetesen nem szabad “ajtóstól rontani a házba”. Az a kis finom enyhe nyomás, amit már a nyelv elkezdett, tökéletes folytatás. Izgató, kellemes, s felkészít a következő lépcsőre. Pár tanács szerint, hogy szokja az érzést, először jó, ha az egyik ujj van bent. Ez pont egy olyan dolog, ami nem lehet igaz mindenkinél. Van, ki nem szereti azt, ha a kedvese ujjai tesznek benne felfedező körutat. Ilyenkor is figyelni kell a jelzésekre, hisz ami egyiknél bejött, a másiknál már nem biztos. S a lehetőségek tárháza sem korlátozott, mert a játékszerek bevetése is jó móka lehet, sőt. A terep előkészítésére is tökéletes. Finom rezgés, egyre erőteljesebb, de mégis lágy nyomás, nem elfelejtkezve az egyéb izgatható testrészekről. Óriási élményt adhatunk a párunknak ezáltal. S ha nem is juttok el az első alkalommal a teljes behatolásig, azt se bánjátok, mert elég időt, s türelmet kell rászánni, hogy a későbbiekben így is színesíteni lehessen a hálószobai mókázást.

Behatolásnál is óvatosan, először mindig lassan, és csak fokozatosan szabad egyre mélyebbre menni. Még véletlenül se gyakoroljuk a nyuszi effektust. Itt sem szabad elfelejtkezni a partner izgatásáról. Ha kellő türelemmel és odafigyeléssel szeretgetitek a kedvesetek, hihetetlen orgazmusban részesítitek őt is, és magatokat is. S ami a legfontosabb: Az állandó síkosítás, hisz a popsi nem lesz nedves, csak ha tesz érte az ember.

Amennyiben nem zárkózik el a párunk a hátsó mókától, s mi nyithatjuk ki a gyönyör második kapuját, viszonylag könnyű dolgunk van. De mi van akkor, ha már az elejétől fogva elutasító? Ez már nehezebb dió, mert ha egy rossz élmény miatt, akkor sok esetben majd’ hogy lehetetlen megváltoztatni a kialakult véleményt. Kivéve, ha erős köztetek a bizalom, s jól tudtok kommunikálni szex terén is. Mert akkor megvan az a kellő nyitottság, ami ebben a helyzetben elengedhetetlen. Így idővel, sok beszélgetéssel változtatható a helyzet. Ami még a kapcsolatot is erősebbé teheti.
Ha még tapasztalat nélkül is teljesen elutasító, jó, ha tudjuk az okát. Mert lehet, hogy a higiéniai szabályokkal nincs teljesen tisztában, vagy csak azt hallotta: Az nagyon fáj… Itt érdemes megjegyezni, ha valaki jól csinálja, és a partner is teljesen ellazult, ez nem fáj. Az elején igen, lehet szokatlan, fura, de ez hamar elmúlik a kellő izgatással, és a jó síkosítással.

Szóval, a popsiszex jó… Csak meg kell találni a partnert, aki jól csinálja, s akiben annyira bízunk, hogy teljesen átadhassuk magunkat.

Fotó: Márton Andrea

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481