Egy héttel csúszik a nyárba a Balaton Sound

Elsősorban a diákoknak jó hír, hogy 2024-ben egy héttel később, az érettségi és vizsgaidőszak után, a nyári szezon elején lesz a Heineken Balaton Sound, július 3-6. között. A szervezők újabb területeken terveznek fejlesztéseket, melyhez továbbra is főtámogatóként társul a világ egyik legismertebb sörmárkája, a Heineken.

2023-ban sajnos sokan lemaradtak a számos elemében megújult és nagy sikerrel lezajlott fesztiválról, hiszen az érettségi és a vizsgaidőszak egybeesett a Sound időpontjával” – mondta Filutás Anna, a Heineken Balaton Sound projektvezetője. „A zamárdi lakosok támogató álláspontja alapján azonban a város 2023-ban úgy döntött, hogy 2024-ben már egy héttel később kezdődhet a fesztivál. Emiatt mindenképp még nagyobb érdeklődésre számítunk a hazai- és nemzetközi piacon egyaránt, hisz’ az idei fesztiválra rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, kiemelve az elektronikus zenei műfajok változatosságát, a nagyszínpad látványvilágát, a hangulatos strand szakaszokat, vagy az általános infrastrukturális és kényelmi fejlesztéseket” – tette hozzá a projektvezető. 

Filutás Anna azt is elmondta, hogy tovább növelik a Heineken Balaton Sound egyediségét adó vízparti élményeket, és a várhatóan megnövekvő érdeklődés miatt, a nagyobb helyszíneket érintő átrendezésre is számíthatunk. A közönség visszajelzése alapján új kemping szolgáltatásokat is kipróbálnak és csakúgy, mint a Szigeten – mindenki nagy megelégedésére – a mobil WC-k szerepét kizárólag vízöblítéses konténer toalettek veszik majd át.

A szervezők most egy rendkívül kedvezményes akcióval indítják a „Sound élményt”: a korábbi évektől eltérően már a diákjegyek is elérhetőek lesznek. 

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481