A pécsi és a hazai fotóművészek színe-java mutatkozik be Pécsen

A Magyar Fotóművészek Szövetsége egy generációkat összefogó csoportos kiállítást szervez közel 200 alkotó részvételével 2024 március 23. és április 28. között Pécsett, a Pécsi Galériában és a Martyn Galériában.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége a legjelentősebb fotográfiai egyesület Magyarországon. Alapításától fogva részt vesz a magyar fotográfia népszerűsítésében, kutatásában, pályázataival elősegíti a hazai fotókultúra fejlődését.

A közel háromszáz tagot számláló Szövetségben a hazai fotóművészet kiemelkedő képviselői foglalnak helyet, tagjainak jelentős része valamely magyar művészeti díj birtokosa. Az egyesület hat évtizedes története során olyan, a magyar fotóművészetet meghatározó alkotók voltak a Szövetség tagjai, mint Angelo, Bárány Nándor, Cornell Capa, Escher Károly, Kálmán Kata, Kerekes Gábor, Lőrinczy György, Lucien Hervé, Pécsi József, Rónai Dénes és Vadas Ernő.

A Szövetség 1977-ben megalapította és jelenleg is működteti a Fiatalok Fotóművészeti Stúdióját, mely a fiatal magyar fotográfusok legjelentősebb szakmai szervezete. A Szövetség feladatai közé tartozik fotókiállítások, szakmai rendezvények szervezése, ösztöndíjprogramja révén pedig a magyarországi egyetemi hallgatók művészeti céljainak megvalósítását segíti.

Fotó

Pécsen az első fotóművészeti seregszemle 1995-ben volt, majd 2011-ig kilenc alkalommal a Pécsi Galéria adott otthont a hazai fotóművészet meghatározó alkotóinak. Most újra visszatérnek Pécsre, ahol két helyszínen párhuzamosan zajló kiállításon, mintegy 200 alkotó munkáit mutatják be a Pécsi Fotótavasz rendezvényeként. A kiállításon – a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjaként – számos pécsi alkotó műveit is láthatjuk.

A Művészetek és Irodalom Házában található Martyn Galériában a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai (FFS) mutatkoznak be. A tárlat érdekessége, hogy a kiállítótér sötétségbe borul, mivel fényinstallációs, fényművészeti alkotások kapnak itt helyet. A Pécsi Galériában a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjai (MFSZ) mutatják be legfrissebb munkáikat.

A tárlat kurátora: Nagy Izabella

Mindkét helyszínen március 23-án nyílik és április 28-ig látogathatók a kiállítások.

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481