Fények, füst és feszültség: a világpolitika legmocskosabb játszmái néha dzsesszre zajlanak. Egy történet, ahol minden hangjegy mögött egy hatalomváltás rejtőzik.

A Háttérzene államcsínyhez összehozza a hidegháborút, a posztkoloniális Afrikát, a nyugat-európai politika kétszínűségét, a faji megkülönböztetést és minden idők legnagyobb dzsesszzenéit. Az 1960-as év „Afrika éveként” került be a történelemkönyvekbe. A kontinens több országa ekkor nyerte el függetlenségét a gyarmatosító hatalmaktól, és vált az ENSZ tagjává. Ezzel egyidőben elindult a verseny, melyik politikai blokk – a nyugat vagy a Szovjetunió – tudja magához csábítani a frissen alakult országokat, köztük az egyik legfontosabbat és legnagyobbat: a Kongói Demokratikus Köztársaságot. Az ország első demokratikusan megválasztott miniszterelnöke Patrice Lumumba volt, akit az amerikai és belga vezetők túlságosan szuverénnek tartottak, és mindent megtették, hogy elmozdítsák a helyéről.
Johan Grimonprez teljes egészében a kor dzsesszzenéire vágott filmje elsöprő erejű, lenyűgöző és magával ragadó mozi. A Háttérzene államcsínyhez 2024 egyik legünnepeltebb dokumentumfilmjévé vált, és elnyerte a Sundance Filmfesztivál innovációs különdíját, majd a legjobb dokumentumfilm kategóriában 2025-ben Oscar-díjra jelölték.
Eredeti cím: Soundtrack to a Coup d’Etat
Nemzetközi cím: Soundtrack to a Coup d’Etat
Gyártó: Warboys Films, Onomatopee Films, Zap-O-Matik, BALDR Film
Hossz: 150 perc
Országos bemutató: 2025. május 1.
Magyarországon forgalmazza a Mozinet
Rendezte: Johan Grimonprez
Írta: Johan Grimonprez, Daan Milius
Fényképezte: Jonathan Wannyn
Producer: Rémi Grellety, Daan Milius
Vágó: Rik Chaubet
Sundance Nemzetközi Filmfesztivál
Különdíj
Oscar-jelölés 2025:
A legjobb egész estés dokumentumfilm
