Magyar népmesék ihlette, szakkori keretek között készült alkotásokból nyílt tárlat a Nemzeti Művelődési Intézetben, Lakiteleken kedden. Novák Irén, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője az „E...
Az amerikai heavy metál formáció az elmúlt 21 év során túl esett jó néhány tagcserén, az alapító tagok között lévő John Baizley azonban a mai napig a formáció lelkét jelenti. A zenekar tavaly adta ki ...
A mai világban teljesen átalakult a művészet és az is, hogy mit tekintünk művészetnek. Az alkotók általában már nem egy festővászon előtt ülve várják az ihletet, hanem sokszor egy gép előtt, megrendel...
Ha úgy érzed, hogy szereted a magányt, de mások társaságában is jól érzed magad, az azért lehet, mert te is ambivertált személyiség vagy, vagyis egy extrovertált introvertált. 1. Vannak, akik kifárasz...
Az IKEA a holland Raw Color dizájnstúdióval együttműködve a színek viszonyait és az érzelmekre gyakorolt hatásait vizsgálja az otthonokban. A kollaborációból született TESAMMANS kollekció a váratlan s...
A telefonfüggőség már-már népbetegség. 2018-ban, egy brit kutatás (nem, nem olyan brit kutatás) kimutatta, hogy már 6 évvel ezelőtt is az angol lakosság heti 1 teljes napot töltött telefonozással. Hog...
Új PR ügynökséggel folytatja a munkát az Allianz Hungária Zrt. A háromfordulós, meghívásos szakmai tenderen a Next9 Communications csapatát választották, akikkel márciustól dolgoznak együtt. Az Allian...
A hagyományos dohányzás mellett a vaping is egyre nagyobb teret hódít. Köztudottan mindkettőnek vannak mellékhatásai és kockázatai. Az e-cigi hosszútávú következményei még mindig nem teljesen ismertek...
A stressz, a szorongás és a túlgondolás kéz a kézben jár. A túlgondolás nagyon alattomosan kússza be magát az életünkbe, ezért ha felismered, az már félsiker, a többiben pedig a következők segíthetnek...
2024. március 15-én, FRI(END)S címmel jelenik meg V, a népszerű dél-koreai K-pop zenekar, a BTS egyik tagjának legújabb száma. Az énekes múlt hétvégén erősítette meg hivatalosan az új szóló megjelenés...












