Milyenek egy zenész mindennapjai, hogyan alkot, és ha éppen úgy van, hogyan agyalja túl ezt az egészet. Ilyenekről beszélgettünk Bolyki Tamás jazz gitárossal, akinek a kezei között már számos dal született.
Először is, mióta zenélsz?
Bolyki Tamás: Négy éves koromban kezdtem el gitározni, az volt az első hangszerem, szóval most már lassan 20 éve, hogy zenélek.
Mióta tudod, hogy zenész szeretnél lenni?
Bolyki Tamás: Húha, ennek nincsen pontos dátuma, mert minden nap megkérdőjelezem magam ebben. Volt egy döntés, hogy zenész szeretnék lenni, olyan 15 éves korom környékén. Azóta viszont minden nap átgondolom, hogy kéne-e nekem zenésznek lenni, vagyok-e zenésznek való…
Minek a hatására döntöttél a zenei pálya mellett?
Bolyki Tamás: Zenész családban nőttem fel, konkrétan előbb tanultunk meg kottát olvasni, mint betűket. Emiatt nyilván nem is akkor meglepetés, másrészt úgy igazán nem is érdekelt soha semmi más. Mindig is valami zenéhez köthető dologgal foglalkoztam, és őszintén, mivel a nővéreim is konzervatóriumba jártak, az is bennem volt hogy kimaradok valamiből, ha én nem.
Mi miatt kérdőjelezed meg magad?
Bolyki Tamás: Én az a fajta zenész vagyok, aki sokkal többet agyal, mint cselekszik. Emiatt rengeteg dal van a fiókban, rengeteg ötlet, halomnyi elképzelés. Ezekből azonban sok esetben nem lesz semmi, mert ha sokat agyal az ember, akkor elkerülhetetlen, hogy megkérdőjelezze azt, amit eldöntött.
Mesélsz kérlek arról, hogy mik voltak a mérföldkövek az eddigi zenei karriered során?
Bolyki Tamás: Hogy az elejéről kezdem, négyéves voltam amikor elkezdtem klasszikus gitározni, és a legelső mérföldkő talán az volt, amikor 11 évesen jazz-re váltottam. Aztán az is fontos momentum volt, amikor felvettek a Bartók konziba, 15 évesen. A következő nagy lépés pedig az volt, amikor megnyertük a 2019-es Jazz Combo versenyt a Bolyki Tamás Quartettel. Onnantól kezdve pedig koncerteket tudnék mondani, vagy az első albumomnak, a GPS-nek a megjelenése hihetetlen nagy dolog volt számomra.
Hogyan alapult a Bolyki Tamás Quartett?
Bolyki Tamás: A Quartett a 2019-es Jazz Combo versenyre alakult. Igazából úgy történt, hogy eldöntöttem, hogy a következő versenyen el akarok indulni, oda meg kellett írni egy dalt, amit Bejan Norbi zongorista barátommal közösen írtunk. Ezután pedig összeraktuk a csapatot, a közeli barátainkból.
Miért pont Bolyki Tamás Quartett lett a neve?
Bolyki Tamás: Amikor elindultunk a versenyen nem ez volt a nevünk, és amikor megnyertük, nagyon jó visszajelzések jöttek a zsűritől, így a többiek mondták, hogy ezt folytatnunk kéne. Így alakultunk meg, mint csapat, és ők mondták, hogy Bolyki Tamás Quartett legyen a neve.
Mondtad, hogy kiadtatok egy lemezt. Te írtad rá a dalokat, vagy az is közös munka volt?
Bolyki Tamás: A dalok nagy részét én írtam, azon belül pedig a munkafolyamatok mindegyike nagyon különbözött. Két dal volt, amit Bejan Norbi barátommal kezdtünk el írni, de volt olyan, amit Bolyki Sára unokatestvéremmel írtunk (Nagymező utca). Emellett, Future Real-t teljesen Bejan Norbi írta.
Hogyan alkotsz, hogy néz ki neked egy munkafolyamat?
Bolyki Tamás: Fú, borzasztó sokféleképpen, és nagyon bonyolultan. Azt szeretem a legjobban, amikor leülök valamilyen impulzus után, és csak kiírok magamból egy dalt. A GPS lemezen is van pár ilyen, és azóta is született néhány. Valamikor viszont, egy témához kezdek el dalt írni, tehát kiválasztok egy tematikát, ami mentén szeretnék haladni, és megpróbálok kikeresni különféle zenei motívumokat, amiket felhasználhatnék. Ez nyilván egy tudatosabb folyamat, de természetesen a legcsodálatosabb az, amikor csak leülök és megszületik a zene.
Zongorával vagy gitárral írsz inkább?
Bolyki Tamás: Ha zenekarra írok, akkor inkább zongorán, mert azon megjeleníthető szinte az összes hangszer. Gitáron teljesen más dalokat írok.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy megszületik egy dallam fejedben, és utána lekottázod?
Bolyki Tamás: Általában egyszerre születik meg a kettő, szóval ritkán van az, hogy jön egy dallam és utána még meg kell írnom hozzá az akkordmenetet. Már előre tudom, hogy milyen dallamhoz milyen akkordokat fogok párosítani.
Nem rég alakult egy új formációtok a Soulnote duo. Tudnál erről mondani pár szót?
Bolyki Tamás: A Soulnote duot 2023 felénél alapítottuk meg hivatalosan Parragi Rebekával. Akkor azonban, már vagy négy éve zenéltünk együtt, és már többször is írtunk közösen dalt, például a GPS című lemezemen is megjelent egy, az Akarok én című dal, amit Rebeka kezdettel írni, én csak segítettem neki befejezni. Tehát az együttműködésünk évekre nyúlik vissza, és tavaly pedig eldöntöttük, hogy már csak saját dalokkal szeretnénk foglalkozni. Így indítottuk el hivatalosan is első közös dalunkkal, a Lásd a Csodát–tal a Soulnote duot.
Miért pont Soulnote duo a neve?
Bolyki Tamás: Valami olyan nevet kerestünk, ami kifejezi azt, amit csinálunk. A Soulnote szót elképesztően sokféleképpen lehet fordítani, nekünk igazából egy hangulatot adott át. „Lélek dús” és mély pillanatokat megragadó élményt szeretnénk nyújtani, és ezt akartuk kifejezni a névvel is.
Egy kicsit már rátértél, de rákérdezek konkrétan is, mi pontosan a célotok?
Bolyki Tamás: A célunk az, hogy értéket teremtsünk a zenénkkel, mert ami ma trendi és felkapott, az jellemzően egy destruktív és romboló zeneiség szerintem. Mi erre szeretnénk egy pozitív, világos választ adni, és valamilyen értéket csempészni a zenei közegbe.
Akkor ti hisztek abban, hogy a zene tud hatással lenni az emberre.
Bolyki Tamás: Hiszek abban, hogy a zene szíven tudja találni az embert, de ehhez az is kell, hogy befogadóképes hangulatában legyen. Ha az ember valamire vágyik, valamire kíváncsi, valamilyen választ keres, akkor mindenképpen el tudja találni egy dal üzenete, és talán még meg is tudja változtatni.
Mostanában jött ki az új dalotok, a Silence, tudsz mesélni róla kicsit?
Bolyki Tamás: A Silence-t ugyancsak Rebeka kezdte el írni, én a szövegébe szinte bele sem nyúltam, csak a zenéjében működtem közre. Rebekához sokkal közelebb is áll a téma, amiről a dal szól. Ez az egész témakör az embernek a kommunikációtól, és a közösségben történő megnyilvánulástól való félelmét jeleníti meg. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak ismerős az érzés, hogy nehéz olyankor megnyilvánulni, amikor tudjuk, hogy figyelnek, nehéz bizonyos közegekben elmondani, amit gondolunk vagy érzünk. Ebben a dalban azt fogalmaztuk meg, hogy mindazok a gátak és félelmek, amik miatt az ember nem mondja el a gondolatait, és nem vesz részt a társalgásban, csak a fejünkben léteznek, és nincsen olyan helyzet, amiben megérné csöndben maradni, azért mert félünk attól, hogy hogyan reagálnak majd rá.
Milyen visszajelzések jöttek a dalra?
Bolyki Tamás: Rengetegen mondták, hogy nagyon hálásak azért, hogy végre valaki őszinte üzenetet fogalmaz meg, és tényleg segíteni akar. Nagyon meglepő volt, hogy mennyire sokat jelent az embereknek az, ha valaki tényleg mondani akar valamit, és nem csak mutogatni akarja magát.
Nem megy a munka rovására az, hogy barátok vagytok?
Bolyki Tamás: Pont, hogy nem. Nem véletlen, hogy minden nagy zenész a barátaival alkot. Megvan annak is a varázsa, ha valaki ismeretlennel áll össze az ember, de a zene az olyan, hogy mégis barátokkal a legnagyobb élmény.
Zárásul, mit gondolsz arról, hogy milyen zenészként megélni ma Magyaroszágon?
Bolyki Tamás: Én egy elég szerencsés helyzetben vagyok, mert zenész családban nőttem fel, ezért rajtuk keresztül rengeteg zenész ismerősöm van, és sok-sok lehetőséget is kaptam emiatt. De alapvetően azt gondolom, hogy ha valaki nem klasszikus zenész – ami azt jelenti, hogy az embernek muszáj egy dologgal foglalkoznia, és állandóan gyakorolnia, mert különben esélye sincs – nem kéne annyira ragaszkodnia ahhoz, hogy „én zenész vagyok, tehát semmi mást nem fogok csinálni”. Valahol minden zenész életművész is, és nem kell szégyellni azt, hogy ha valami mást is dolgoznia kell, mert az ugyanúgy hozzá tesz az emberhez, és a zeneiségéhez is.
Akkor nem bánod, hogy mással is foglalkozol a zenén kívül?
Bolyki Tamás: Egyáltalán nem. Nyilván néha hiányoznak a konzis idők, amikor állandóan zenével foglalkoztam, és egész álló nap gyakoroltam. De közben az én megnyilvánulásomban, a saját zenémnek a megtalálásában és kifejezésében, rengeteget segít az, hogy sok mindent csinálok.
Szerző: Döbrőssy Viktória
