“Újra meg kell tanulnunk beszélni” – új dala jelent meg a Soulnote duo-nak

Ezt az üzenetet akarja eljuttatni a mai világ fiataljainak a Soulnote duo új alkotása, a Silence!

A Soulnote duot két elhivatott fiatal zenész alkotja: Parragi Rebeka, aki jazz-éneket tanult és Bolyki Tamás, aki a jazz- és klasszikus-gitár fortélyait sajátította el a konzervatóriumban. Informálisan már évek óta zenélnek és alkotnak együtt, de hivatalosan tavaly októberben alapították a Soulnote duot. „Az a célunk, hogy feledtessük a zavart, ami körülvesz minket, és egy pillanatra megállítsuk az időt.” – ez áll mozgatórugóként művészetük hátterében.

Első daluk, a „Lásd a csodát!” november elején jelent meg, és most napvilágot lát második szerzeményük is, mely bensőséges, intim világot tár elénk. Azokat szólítja meg, akik nehezen találják meg a helyüket ebben a rohanó, hangos világban, és sokat feszengenek szociális helyzetekben. Ugyanis van, hogy annyira bezárkózunk a saját magunk által épített falak közé, hogy már egyáltalán nem merünk megszólalni társaságban. Ez olyan vívódást, túlgondolást, szorongást eredményezhet, amit nem könnyű feloldani.

A dallal a szerzők, akik szintén átélték már ezt, arra bátorítanak, hogy el kell hinnünk, egy nap meg fogunk tudni szólalni, elmerjük majd mondani véleményünket,történetünket. Ehhez viszont újra meg kell tanulnunk beszélni: erről szól a Silence.

A duo a zeneszerzés közben nem használt hangszereket, csak “beszédszintetizátort”, azaz vocodert, így egy valódi párbeszéd intimitásával szólítják meg a hallgatót.


A videoklip itt tekinthető meg:

Szerző: Döbrőssy Viktória

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481