Milyen a színházi élet a díszletek mögött, ahova reflektorfény nem világít be? Ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Sebestyén Annával, aki 8 évig dolgozott színházban.
Mi vonzott a színházban? Miért ezt a szakmát választottad?
Lehet klisének hangzik, de csodálatosnak tartom azt, hogy ennyire sok különböző ember képes ilyen összehangoltan dolgozni, annak érdekében, hogy este elinduljon az előadás. Mindig is magával ragadott, hogy „itt és most” megtörténik valami a színpadon, ami élő, egyszeri és megismételhetetlen. Ennek bármilyen részének lenni fantasztikus, ezért mindig is tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.
Sokan választják ezt a hivatást vagy inkább hiányszakmának számít?
Mindig azt mondják, hogy jó asszisztensből hiány van. Két évente végez a Színművészeti Egyetemen egy rendezőasszisztensi osztály, ami kb. 6-10 embert jelent. Viszont nagyon sokan csak azért mennek asszisztensnek, mert nem vették fel őket színész szakra. Kevesen tanulják ezt úgy, hogy tényleg ezt szeretnék csinálni.
Csak az lehet akkor rendezőasszisztens, aki a Színművészetin elvégezte ezt a szakot?
Nem feltétlenül, nagyon sokáig nem volt ilyen képzés, és betanulásos alapon ment. Bementél a színházba és megtanultad. Szerintem ezt nem is lehet tanítani. Azt igen, hogy hogyan írjál próbatáblát stb., de a legfontosabb része a szakmának az, hogy hogyan kapcsolódsz a rendezőhöz, a színészekhez, a többi háttérmunkáshoz, és hogyan tudsz velük együtt dolgozni. Az, hogy hogyan oldasz meg egy problémát, amivel még nem találkoztál egy csettintésnyi idő alatt, nem tanulható. Ehhez érzék kell. És ez különbözteti meg a jó asszisztenst a nem jó asszisztenstől.
Ha elvégezi valaki az egyetemet, könnyű elhelyezkedni utána?
Nálunk aki el akart helyezkedni, az el tudott, de a lehetőségeink azért limitálva voltak. A nagyobb, „elit” színházakban elég ritkán van asszisztens felvétel, mert vagy éppen nem mondott fel senki, vagy az asszisztensek már a kezdetek óta ott dolgoznak. Ha ez ember nem talál magának alternatívákat, akkor nehéz elhelyezkedni.
Akkor mondható, hogy az „elit” színházakban a felvétel kihalásos alapon működik?
Igen mondható. Ritka, hogy a nagyobb színházakba – ahova az ember igazán szívesen menne – vennének fel újakat. De nyilván nagy szerepe van ebben a kapcsolatoknak.
Mennyit dolgoztál színházban?
5 évet dolgoztam nézőtéri ügyelőként a Nemzeti Színházban. Ezután végig dolgoztam az egyetem két évét rendezőasszisztensként. Voltam gyakorlaton a Vígszínházban, a Katona József Színházban, független produkciókban illetve dolgoztam az egyetemen is. Majd miután lediplomáztam, még egy évet dolgoztam az Átrium Színházban.
Mit csinál pontosan egy rendező asszisztens?
Hivatalosan az asszisztens feladata felírni, hogy mi történik a színpadon. Tudnia kell ki honnan jön be, mikor csendül fel a zene, melyik jelenet hogyan van megvilágítva. Tehát pontosan tisztában kell lennie azzal, hogy mi történik az előadásban, akár a színpadon, akár a háttérben. Emellett a rendezőasszisztens tartja a kapcsolatot a színészek és rendező között, egy fajta összekötő kapocsként. Hozzá fut be minden információ a díszlettel -, a kellékekkel -, illetve akár a színészek ügyes-bajos dolgaival kapcsolatban. Ő szervezi le a próbákat, ő ütemezi be a produkciót, tartja időben a próbafolyamatot. De ő hozza reggel a kávét is, ha úgy van. Esetenként a színészek lelkét is ő ápolja, és próbálja tompítani a konfliktusokat. Úgyhogy kifejezetten szerteágazó a feladatkör, de azért sok múlik azon, hogy az illető mit vállal magára, és mit nem.
Mennyire kell beletennie magát az embernek? Aki ebben dolgozik, a szakmájának él?
Ez saját döntés szerintem. Nekem például, amikor műsorhoz kellett igazodnom, egyáltalán nem volt magánéletem. Egyszerűen annyira fáradt voltam a szabadnapjaimon, hogy nem volt energiám emberek közé menni. Előfordult, hogy 20-25 előadásom volt egy hónapban, – ami még nem is számít olyan soknak – ilyenkor búcsút mondhattam a hétvégéknek, az ünnepnapoknak, mindennek.
Elvárásnak számít ebben a világban, hogyha valaki érvényesülni akar, akkor ne legyen magánélete?
Azok akik színházban dolgoznak, általában elég nehezen szakadnak el a színháztól. Mindenki a munkájának él, aki még nem élt égett ki a szakmában. Én is imádtam bejárni, és nagyon sokáig nem is zavart, hogy nincs magánéletem, mert színházat akartam csinálni. Azért nehéz kérdés ez, mert abból a szempontból van elvárás, hogy eszméletlen sok a munka, ami nyilván kitölti az ember legtöbb idejét. Ez azonban abból fakad, hogy általában sokkal kevesebben dolgoznak a színházban, mint amennyi ember kéne ennyi munkára. Ennek ellenére, én mégis mindig azt éreztem amikor lement egy előadás, hogy megérte.
Hogyan néz ki rendezőasszisztensként egy napod?
Attól függ, hogy próbálok-e vagy sem. Amikor próbáltam, minden napom ugyanúgy nézett ki. A próba az összes helyen tíztől kettőig tart. Én minidig 9:30-ra már bent voltam. Próbáltunk kettőig, aztán mentünk vissza a színházba díszletátvételre, majd jött a fényátvétel. Utána megérkeznek a színészek, és hét körül pedig elindítottuk az előadást. Este héttől-tízig tart általában az előadás, és amint a nézők tíz után nem sokkal kimennek, már kinn is vagyunk egy fröccsel a kezünkben a művész büfében. Majd még ott beszélgetünk éjfélig vagy kettőig. Aztán másnap mindez elölről. Amikor nem próbáltam, akkor sokkal nyugisabb napjaim voltak, csak négyre kellet bejárnom.
Sokat jársz színházba? Nem olyan ez mint a Meki, hogy miután meglátod hogyan készül, hányingered lesz tőle?
Az elején rengeteget jártam. Általában heti két-háromszor elmentem színházba, minden premiert megnéztem. Aztán a vége felé, amikor már voltak saját előadásaim, és nagyon sűrű volt, azt éreztem, hogy csak színházba nem szeretnék menni a szabadnapjaimon. De ez nyolc év után jött el.
Mesélj kérlek kicsit a magyar színházi világról! Kívülről nagyon szépnek tűnik, de belülről biztos nagyon más.
Azt veszi az ember észre, amikor benne dolgozik, hogy hihetetlenül melós. Kívülről nem látszik, hogy mennyi munka van amögött, hogy este hétkor elinduljon egy előadás. Elképesztően sok ember elképesztően sok munkájába kerül. És fájdalmas néha azt látni, hogy vannak olyan előadások, amik megélnek pár évadot, vannak amik 10-15 évet, és vannak fantasztikus darabok, amik pedig pénz hiányában nem tudnak továbbfutni (főleg független produkciók). És ez az, amit kevesen tapasztalnak kívülről, hogy mennyire kevés pénz jut arra hogy előadások fennmaradhassanak. És itt pont a formabontó és értékteremtő produkciókról van szó.
Hozzáértő szemmel, milyennek látod a magyar színházak színvonalát?
Minden színházban van jó előadás és rossz előadás, ezt nem lehet színházakra lebontani. Én azt érzem inkább, hogy nincs néző nevelés Magyarországon. Az új generáció már nincsen arra kinevelve, hogy kritikus színházi néző legyen, hanem elmegy a Mamma Miára, vagy bármire, ami éppen népszerű, és szórakozik rajta. És nem a musical-ekkel van baj, hanem azzal, hogy hiányzik az igazi gondolkodni vágyás az emberekből. Azt veszem észre hogy nincs olyan néző közeg, akiknek megérné sok helyen kritikus színházat csinálni.
Szerinted kevésbé van már igény a mélyebb tartalmú, elgondolkodtató előadásokra, mint a szórakoztató jellegű „tömeg darabokra”?
Azt látom, hogy az emberek nagy része nem akar azzal foglalkozni, hogy milyen nyomorban élünk, ami a kritikus előadásokban azért megjelenik. Manapság, aki elmegy színházba nem azzal szeretne foglalkozni, hogy mit csinál rosszul, és mi rossz a társadalomban, hanem szórakozni megy. Közben meg erről kéne szólnia a színháznak, az lenne a dolga, hogy kritikus legyen, hogy tükröt tartson a társadalom elé.
Olyan hivatásnak tartod a színházat amiből hosszútávon meg lehet élni?
Nem. Általában, aki színházban dolgozik, és engedi az ideje, választ magának kiegészítő jövedelmet, mert különben éhen halna. Sajnos szerintem nincs eléggé támogatva a minőségi kultúra Magyarországon.
Még korábban mondtad, hogy aki nem égett még ki, az a színháznak él. Hamar ki lehet égni ebben a szakmában?
Nem tudom mennyire hamar, de ki lehet benne égni. Állandóan pörögsz, folyton dolgozol, és rengeteget adsz a színháznak, viszont nem nagyon kapsz vissza. Főleg háttérmunkásként. Az a szeretet, az az energia, amit beleölsz nagyon ritkán jön vissza. Ezért könnyű benne kiégni, mert te folyton adsz és adsz, de a színház nem egy olyan közeg ami visszaad.
Mit gondolsz arról, hogy sokak szerint az internet folyamatos térhódításával leáldozóban van színháznak?
Én ettől sosem félnék. Annyira csodálatos, hogy a színházban valami tényleg megteremtődik. Amikor leülsz és megnézed, egy olyan különleges dolog jön létre, ami úgy meg tud mozgatni, ahogy egy film soha nem fog. Persze sokkal olcsóbb kifizetni a Netflixet havonta, de mégis teljesen más élmény. Az, hogy ott van egy hús-vér ember a színpadon, és megteremt valamit, amin te lehet elbőgöd magad, azt semmilyen film, se videojáték nem tudja leutánozni. De ehhez az kell, hogy az embereknek legyen igénye az ilyenfajta kapcsolódásra, hogy képesek legyenek megnyitni magukat arra egy előadás során, hogy hasson rájuk.
Van szükség változásra szerinted a színház világában?
Persze. Baromi sok mindennek kéne változnia. Mindig is nehéz volt látnom azt, hogy valakinek úgy néz ki a napja, hogy próbál, aztán elmegy szinkronba, aztán utána lehet még éjszakai forgatása van. Eszméletlen, hogy mennyit kell dolgozniuk az embereknek, csak azért, hogy meg tudjanak élni a színházból. Ezen mindenképpen nagyon jó lenne változtatni.
Végezetül, tudnál ajánlani pár most futó előadást?
Mindig nehéz csak párat választani, de van egy-kettő. Az egyik, amit nagyon szerettem az a Melancoly Rooms című előadás, amit a Katonában József Színházban adnak. A másik pedig, ami hirtelen eszembe jut, az a Kabaré Ördög Tamás rendezésében.
Szerző: Döbrőssy Viktória
