Kinyílik a világ az Apple használók számára az új IOS frissítéssel

Elérhetővé vált az Apple IOS 17.4, amely számos forradalmi újítást, hoz az Apple termékek kedvelőinek az Európai Unión belül.

Az új frissítés megszünteti a készülékeken az App Store egyeduralmát, és más alkalmazásboltok is elérhetőek lesznek a felhasználók számára, illetve az Apple Pay mellett más fizetési alternatívák is megejelnnek Európában. Így az EU harca az Apple-el révbe ért, és az óriás vállalat ezen változtatásokkal eleget tesz az új uniós szabályozásnak a digitális piaccal kapcsolatban. A törvény azt célozza, hogy csökkentse Európában a technológiai mammutvállalatok előnyét a piacon – számol be a Verge.

Az új verzió lehetőséget kínál a fejlesztők számára, hogy alternatív alkalmazásokat kínáljanak az Unión belüli felhasználóknak az App Store-on kívül. Mindez azonban nincs ingyen, sőt, az erre vállalkozóknak ugyanúgy át kell esniük az Apple jóváhagyási procedúráján, illetve minden egyes letöltés után ki kell csengetniük fél eurót – mint alap technológiai díj – , ha elérték az egymillió felhasználót.

A jóváhagyási folyamatok javában zajlanak még, de az már biztos, hogy március 7-től megszerezhető lesz egy vállalatközpontú alkalmazáspiac a Mobiventiontől. Illetve nem titok, hogy az Epic is azon fáradozik, hogy 2024-ben kiadja az Epic Game Store-t iOS-re, ezáltal visszatérhessen a Fortnite az iPhone-osok számára is.

Ha ez nem lenne elég, az IOS 17.4-gyel az európaiak alternatív böngészőmotorokat is letölthetnek, mint a Chrome, vagy a Firefox. Bár még nincsen hivatalosan új kereső bejelentve, de a Google és a Mozzilla már végzi a teszteket.

Ezek mellett azt sem érdemes kihagyni, hogy természetesen a frissítés magával hoz számos új hangulatjelet is, melyeket idővel nem csak IOS használók élvezhetnek. Illetve az Apple növelte az üzenetváltások titkosítását is, ugyanis kifejlesztették az iMessage új kriptográfiai protokolját, a PQ3-at, ami a hackerekkel szemben lesz majd nagy segítség.

Végül, de nem utolsó sorban, hű és jó barátunk, Siri is fejlesztve lett, „akivel” már újonnan fel is lehet olvastatni a bejövő üzeneteket szinte bármely nyelven.

Szerző: Döbrőssy Viktória

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481