Dieter Reiter, München polgármestere egy városházi ülésen elszólta magát, mikor bejelentette, hogy 2024. június 12-én a bajor főváros legnagyobb arénájában, az Olympiastadionban fog koncertezni az AC/DC – írja a hvg.hu. A zenekar hivatalos oldalán nem szerepel a turné dátuma.
A banda legutóbb 2016-ban járt Európában a Rock or Bust turnén, ekkor két koncertet adtak Münchenben, de Bécsben is felléptek, igaz, akkor Axl Rose énekelt Brian Johnson helyett.
A 2016-os turnét Johnson a hallásproblémái miatt hagyta ott, az együttes pedig Axl Rose-zal fejezte be a turnét sok rajongó bánatára. Ezután gyakorlatilag feloszlott, ugyanis a basszusgitáros, Cliff Williams bejelentette visszavonulását, Phil Rudd, a zenekar dobosa pedig bírósági ügyei miatt már a turnén sem vett részt. 2017-ben pedig meghalt Malcolm Young, a zenekar alapítója és ritmusgitárosa, akit már a 2014-es Rock Or Bust lemezen is unokaöccsük, Stevie Young helyettesített.
Idén októberben álltak hét év után újra színpadra a kaliforniai Power Trip fesztiválon – itt azonban ismét nem volt jelen Phil Rudd, ugyanis bírósági ügyei miatt kitiltották az Egyesült Államokból.