Országos Kerámiaművészeti Triennálé Pécsett

A kiállításon a magyar kortárs kerámia- és porcelánművészet legújabb értékeit mutatják be a Pécsi Galéria m21 Galériájában.

Hatalmas érdeklődés övezte a pályázatot, így az Országos Kerámiaművészeti Triennálén 100 alkotó, több mint kettőszáz kiállított kerámiacsodájával várják a kiállításra látogatókat. E tárlat a hazai művészi kerámia szakma legnagyobb kiállítása, folytatása az 1967-ben életre hívott Országos Kerámia Biennálénak, mely nagymúltú hagyományokra tekint vissza megalapításának első évéig.

„2024-ben a szervezők átfogó módon mutatják be az eltelt időszak eredményeit. Az itt látható anyagot úgy választották ki, hogy az a kortárs magyar szilikátművészet lehető legteljesebb és legfrissebb képét adja, ennek érdekében kifejezetten biztatták az alkotókat a széleskörű anyaghasználatra, alternatív, újszerű megoldásokra, amelyekre a különböző szekciók – és az m21 Galéria Óriási, több mint 1000 m2-es területe – adtak lehetőséget. A szokásos szekciók mellett újdonság a design területének kiemelése, amellyel az egyetemi hallgatókat is megszólították, illetve a határainkon túl élő magyar alkotók invitálása a pályázaton való részvételre.” – olvasható a Pécsi Galéria honlapján közzétett közleményben.

Kiállított kerámia művek még 2021-ben.
Fotó: Pécsi Galéria

Az Országos Kerámiaművészeti Triennálé megvalósulását a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, a Magyar Művészeti Akadémia ás a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

A kiállítást a pécsi m21 Galériában tekinthető meg március 9. és április 21. között.
A jegyekkel kapcsolatos információk a Pécsi Galéria weboldalán olvashatóak.

Címlapkép: Pécsi Galéria

Címkézve:

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/progra11/public_html/wp-includes/functions.php on line 5481