Elon Musk tovább fejleszti az X (korábban Twitter) közösségi felületet és új levelező rendszert alakít ki. Szakertők szerint felveheti a versenyt a Gmaillel.
Ugyan pontos megjelenési dátum még egyelőre nem ismert, Elon Musk az X platformján megerősítette, hogy nem sokára új levelező rendszert hoz létre, amely az XMail névre fog hallgatni. „Érkezik” írta a bejegyzésében.
Bár több és pontosabb információt nem lehet tudni az XMailről, Elon Musk maga is csak annyit kommunikált ezzel kapcsolatban, amennyi a bejegyzésében olvasható, azt viszont sejteni lehet, hogy a „születendő” levelezőrendszert az X közösségimédia platformjába tervezi beépíteni. A gondolat pedig korántsem meglepő, hiszen az X tulajdonosának régi tervei között szerepel, hogy egy olyan közösségi felületet, applikáció hozzon létre, amely mindent magába foglal.
Bár jelenleg a Gmail a világ legnépszerűbb email felülete, szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy sok felhasználó átpártolhat az XMail-hez abban az esetben, ha az új platform biztonságosabb és sokkal személyre szabhatóbb lehetőségeket kínál.

Az X tehát tagadhatatlanul fejlődik, de vajon képes lesz átvenni a hatalmat a közösségimédiában?
Forrás: Interesting Engineering








Egy hozzászólás