Viharos életet élt és tragikusan korán, 27 évesen távozott a közelmúlt egyik legtehetségesebb énekesnője, Amy Winehouse. Halála után alig négy évvel már készült róla egy dokumentumfilm (Amy), amely ke...
A francia Oscar-díjnak számító César-díj kiosztóján szabályosan tarolt az Egy zuhanás anatómiája című, korábban Cannes-ban Arany Pálmával kitüntetett film. A Justine Triet rendezésében készült lélekta...
A Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült vígjáték, a Lefkovicsék gyászolnak csütörtök óta látható országosan a mozikban a Mozinet forgalmazásában, és úgy tűnik, az amerikai fesz...
A Warner Bros. Discovery elnök-vezérigazgatója hivatalosan is megerősítette, hogy terveik szerint 2026-ban fog megjelenni a Harry Potter tévés sorozata. 2023 áprilisában már nyilvánosságra került a Wa...
Magyarországon idén is a Disney+ közvetíti élőben az Oscar-díjátadót. Az idén 96. alkalommal megrendezésre kerülő gálát március 10-én 23:30-tól követhetik figyelemmel élőben a filmek aludni nem tudó (...
Március 7-én katartikus filmmel érkezik a JUNO11 Distribution a mozikba: A róka a filmet rendező Adrian Goiginger dédapjának igaz története, aki motoros hírvivőként szolgált az osztrák hadseregben. A ...
A Back to Black páratlan betekintést nyújt abba, hogyan vált Amy Winehouse egy csapásra híressé, és hogyan jelentette meg úttörő albumát, a Back to Blacket. Színes, feiratos angol-francia-amerikai fil...
Breier Ádám rendező válaszai a Lefkovicsék gyászolnak című filmjéről....
Molly Manning Walker első, Hogyan szexeljünk című rendezésével a Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának fődíját nyerte el, teljesen megérdemelten. Itthon a 13. Mozinet Filmnapok zárófil...













