Végre itt van 2024 első Marvel mozifilmje a Madame Web. Nagyon vártuk, de kár volt. Ha azt hiszed, hogy a Sony most nagyot alkotott, tévedni fogsz és azzal se nyugtasd magad, hogy mégiscsak egy Marvel film, így rossz nem lehet.

Cassandra Webb, a magának való mentős nő, aki az életét New York utcáin rója, személyes kapcsolataiban nem találja a helyét. Egy halálközeli élmény váratlanul képessé teszi arra, hogy lásson a jövőbe, és innentől kezdve az előtte álló világ teljesen megváltozik. Bár ezek a látomások olykor teljesen megmagyarázhatatlanok és még Ő sem érti.

Azonban a film hajlamos a lusta és kusza narratívára, ami miatt a cselekmény lassan és kusza módon bontakozik ki. Legalább 3 alkalommal néztem a mobilomra, hogy a 116 percből mennyi van még vissza. A főhős jövőbelátásának képességeit sem használják ki kellően izgalmasan és kreatívan, így a film sokszor elveszíti az érdekességét. Ráadásul a cselekmény logikája is gyakran megkérdőjelezhető, és a karakterek kibontása sem túl részletes.

Cassandra, bár próbál beilleszkedni a világba, küzd a belső és külső problémáival. Dakota Johnson remek alakítást nyújt a főszerepben, de a gyenge forgatókönyv és rendezés nem segít a filmen. A három mentett tinédzserlány karaktere felületesen van bemutatva, és a nézők nehezen tudnak azonosulni velük és az általuk átélt helyzetekkel. Igazán elnagyolt lett ennek a pontnak a kidolgozása, olyan eleje nincs a vége pedig lecsapott lett.

Cassandra Web az a karakter, amelynek sokkal nagyobb lehetett volna a potenciálja, bár meg kell hagyni, hogy az eredeti képregényben sem kap kiemelt helyet. Nem tudom felfogni, hogy ki lehetett az a zseni a Sony stúdióban, aki azt gondolta, hogy Madame Web méltó arra, hogy külön mozifilmet kapjon a Marvel-univerzumban. Ez a karakter sosem vívott látványos csatákat a képregények oldalain. Vak volt, és autoimmun betegsége miatt egy olyan pókhálóhoz hasonló létfenntartó rendszerre volt rákötve, ami inkább sci-fi témának tűnt, semmint szuperhősös. Maximum úgy segített, mint egy jövendőmondó tenyérjós, tanácsokkal látva el Peter Parkert, hogy miként válhat még jobb bűnüldözővé.

A Sony csapatában nem tudom ki volt az a féleszű, aki arra gondolt, hogy jó lesz az is, ha egy csapat kóklernek (Matt Sazama, Burk Sharpless, Claire Parker és Kerem Sanga forgatókönyvírók, valamint S. J. Clarkson író-rendező) adnak 80 millió dollárt. Az úgy oké, hogy, amíg náluk vannak a Pókember-franchise jogai, addig ki tudnak préselni egy kis pénzt a Disney-től minden alkalommal, amikor Tom Holland beáll a Bosszúállók közé, hogy megmentse a világot, ed ez vajnyi kevés és szegényes vigasz a rajongóknak.

Ennek az abszurd jogi helyzetnek köszönhetjük, hogy a megjelent adaptációk és készülőfélben lévő, de láthatóan gyenge minőségű Pókember nélküli Pókember-filmet már előre rossz szájízzel várjuk. Úgy tűnik, mindenki jól jár a bemutatójukkal, kivéve persze a szuperhősök rajongóit, akik maradnak keserű ízzel a szájukban.

A gyenge forgatókönyv és rendezés miatt a film nem képes igazán nézőket a moziba csalni. Bár vannak izgalmas mellékszálak, mint Cassie anyjának titokzatos múltja, ezek sem kapnak megfelelő kidolgozást. Hiába a hétvégi és csúcsidős vetítés, összesen öten voltunk egy megyeszékhely mozijában.

Végső soron a Madame Webre nem lehet azt mondani, hogy egy kihagyhatatlan Marvel film lenne, sem a rajongóknak, sem az átlag nézőknek és első randis filmnek sem ajánljuk. Viszont ha mindegy mi megy a mozivásznon, viszont a kóla-popcorn-cinema feeling miatt mész, arra talán megfelelhet.