A Twenty One Pilots duója azt is elárulta, hogy mikorra várható a hetedik album.

A Twenty One Pilots együttes 2009-ben alakult az USA-beli Ohio államban. Eredetileg 4 taggal indult a karrierjük, melyből később ketten kiváltak, így jött létre Tyler Joseph és Josh Dun duója. A zenekar több slágerrel is büszkélkedhet, többek között a „Stressed Out” – amelyért Grammy-díjat is nyertek -, „Heathens” és a „Chlorine” is nagy közönségkedvenc.
A leszerződtetést megelőzően a banda 2 független albumot is kiadott, ezek után jelent meg debütáló albumuk, a Vessel, ami a világ második olyan lemeze lett, amelyen minden dal legalább arany minősítést kapott. Arany- és platinalemezeikkel hivatalosan is beírták nevüket a történelembe.
2019-ben hazánkban is felléptek a Sziget Fesztiválon, utoljára pedig 2021-ben adtak ki albumot, így nem meglepő, hogy a rajongók nagyon izgatottak az új hírek hallatán.

Február 15-én szemet szúrt a közönségnek, hogy korábbi albumaik új formára váltottak, egészen pontosan mindegyik albumra rákerült egy piros ragasztószalag. Ez egyértelműen valamiféle változást jelentett és a rajongóknak természetesen nem kellett csalódniuk, mert reményeik beigazolódtak. Többen is beszámoltak arról, hogy emailben kaptak értesítőt a bandától és az új logót is megosztották, valamint a világ számos városában felfigyeltek az érkező albumot bejelentő plakátokra.
Február 22-én közzétettek egy videót, melyben arról beszéltek, hogy a korábbi három albumuk fényében valóban várható egy következő, egyben a sorozatot lezáró album. Ezután február 28-án beharangozták új daluk érkezését, mely az „Overcompensate” címet kapta.
Február 29-e sokak számára különleges nap lehetett, ugyanis aznap bejelentették 7. nagylemezük, a Clancy megjelenésének dátumát, majd kicsivel később felkerült a zenemegosztókra az Overcompensate.
A Clancy május 17-én érkezik a boltokba és a megosztókra.
Forrás: Billboard









Egy hozzászólás