Csütörtöktől a mozikban a Varsóban három díjat nyert az Elfogy a levegő

November 2-től végre a hazai közönség is láthatja Moldovai Katalin első nagyjátékfilmjét. Az év egyik legnagyobb nemzetközi karrierjét befutó magyar filmje, az Elfogy a levegő a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat hozott el, köztük az elsőfilmes szekció fődíját. Korábban szerepelt a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjában, és a közeljövőben tovább folytatja fesztiválkörútját.

A megtörtént eseményekből kiinduló Elfogy a levegő főszereplője, Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Az egyik szülő váratlanul feljelenti két XIX. századi francia költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine életéről szóló film ajánlása miatt, kifogásolva a két férfi közötti testi-lelki kapcsolatot. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordulnak. Az egyre kíméletlenebb, a munkáját ellehetetlenítő eljárás nemcsak Ana egzisztenciáját, de minden emberi kapcsolatát próbára teszi.

Az Elfogy a levegő a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült. Főszereplői Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Sándor Soma, Dimény Áron, Bölönyi Zsolt és Lőrinc Ágnes, forgatókönyvírója Palóczi Zita és Moldovai Katalin, executive producere Kovács Attila Béla, producere Muhi András és Moldovai Katalin volt. A Mozinet forgalmazásában november 2-tól országszerte látható filmet Táborosi András fényképezte, vágója Soltész Orsolya, zenéjét Cári Tibor szerezte.

A Mozinet Nagylátószög nemrégiben publikált, filmhez kapcsolódó adásában Lannert Judit oktatáskutató és Veiszer Alinda beszélgetett oktatáspolitikáról és arról, hogyan érdemes valójában működtetni egy iskolát. Lannert a videóban többek között kifejti, hogy “az oktatás teljes vákuumba került Magyarországon”. Kitér a gyermekközpontú oktatásra is, amely szerinte “egyáltalán nem azt jelenti, hogy a gyerek azt csinál, amit akar, hanem hogy a pedagógus tisztában van vele, melyik gyerek mit tud, és úgy alkalmazza a feladatokat.”

A filmet november 2-től, a premier hetében az alábbi mozik vetítik:

Budapesten:
Art+ mozi
Cinema City Allee
Cinema City Aréna
Cinema City Mammut
Cinema City Westend
Művész mozi
Puskin mozi
Tabán mozi
Toldi mozi
Uránia Nemzeti Filmszínház

Országosan:
Békéscsaba – Center mozi
Debrecen – Apolló mozi
Hévíz – Fontana mozi
Mátészalka – Szalkai mozi
Miskolc – Uránia-Béke mozi
Pécs – Apolló mozi
Sárospatak – A mozi
Szeged – Belvárosi mozi
Székesfehérvár – Barátság mozi
Szentendre – P’art mozi
Szigetszentmiklós – Nádasdy mozi
Szolnok – Tiszapart mozi
Szombathely – AGORA Savaria Filmszínház

Forgalmazza a Mozinet Kft..