Magyarországon idén is a Disney+ közvetíti élőben az Oscar-díjátadót. Az idén 96. alkalommal megrendezésre kerülő gálát március 10-én 23:30-tól követhetik figyelemmel élőben a filmek aludni nem tudó (vagy nem akaró) szerelmesei.
Idén 96. alkalommal kerül megrendezésre az Oscar-gála, melyet a magyar közönség ez alkalommal is a Disney+ streamingszolgáltatón kísérhet figyelemmel. A közvetítés március 10-én, vasárnap a vörös szőnyeges bevonulásokkal veszi kezdetét magyar idő szerint 23:30-kor, a díjátadó pedig éjfélkor indul.
Az est házigazdája – immár negyedik alkalommal – az ebben a szerepben már rutinosnak mondható Jimmy Kimmel lesz, a jelöltek listája – amely itt olvasható – pedig számos kategórián belül az elmúlt évek egyik legszorosabb versenyét vetíti elő.

Míg bizonyos döntések szinte borítékolhatóak – Cillian Murphy az Oppenheimerben nyújtott alakítása utána valószínűleg nem túl nagy eséllyel távozik szobor nélkül -, néhány eredmény okozhat meglepetéseket. Bár sokan biztosak benne, hogy a legjobb női főszereplőnek járó díjat Lily Gladstone-nak (Megfojtott virágok) ítéli az Akadémia, Emma Stone Szegény párákban nyújtott alakítása abszolút nyitottá teszi a kérdést, a legjobb film kategória pedig még nagyobb izgalmakat ígér. Bár a 2023-as évet filmes szempontból a lehető legpozitívabb értelemben rázta fel a Barbenheimer jelenség – a Greta Gerwig által rendezett Barbie-, és legújabb Christopher Nolan-film, az Oppenheimer egyidejű bemutatása -, a két sztármozi mellett olyan remek alkotások várnak az Oscarra, mint a Téli szünet, a Szegény párák, vagy a legendás Martin Scorsese legújabb alkotása, a Megfojtott virágok.

A Szegény páráknak ráadásul magyarként a „production design” kategóriában is szurkolhatunk, ugyanis egyik berendezője Mihalek Zsuzsa, így március 10-én az éjjeli baglyoknak igazán kiváló program lehet a 96. Oscar-gála közvetítése.









2 hozzászólás