Botany Manor – kertészkedés és rejtvényfejtés – bemutató

Mindenhol jó, de kertben a legjobb, mondhatná a mondás, pont annyira lenne igaz, mint az eredetije. Újabb indie gyöngyszemre bukanhatunk a steamen Botany Manor címen.

Botany Manor

Egy virtuális otthon

Maga a Botany Manor egy kalandjáték, rejtvényekkel, amik a kertészkedés köré épülnek. Rögtön a kezdéskor már megismerkedhetünk a játék helyszínévél, egy gyönyörű kastéllyal, aminek az első helyszíne ahol magunkhoz vehetjük az irányítást az üvegház. Miután a a naplónkat magunkhoz vettük, rögtön megismerkedhetünk azzal mi fog ránk várni.

Az első feladványon még szépen végig vezet a játék, onnan elengedi a kezünket. Bolyonghatunk a kastély gyönyörű kertjében, és persze kereshetjük a nyomokat, oldhatjuk meg a rejtvényeket, és ültethetjük a virágokat.

A feladványok a Botany Manor-ban változatosak, de nagyjából egy szisztémára épülnek fel. Először meg kell keresnünk a helyszínen a nyomokat, és azokat felhasználva megfejteni a feladványt. A jutalmunk pedig az, hogy a következő növényünket is szépen kivirágoztathatjuk. Találkozhatunk kimondottan olyannal, ahol a megfelelő körülményeket kell megteremteni, van ahol fotózni kell, vagy épp alkimistát játszva a megfelelő vegyszereket egy lombikban összekeverni.

Az ördög a részletekben rejlik, de nem a Botany Manor -nál

A környezet, hangulatos. A grafika inkább hajaz rajzfilmszerűnek, de összességében egységes egészet alkot, a tesztelés alatt nem találkoztam grafikai hibával, mindenhol megfelelő hangulatot teremt, és kiszakít a világból, egy meseszép helyre, amiről a legtöbbeknek kimondottan idili hangulata lesz. Botany Manor hatalmas épülete elött egy pillanatra tátott szájjal megálltam én is.

A zene és a hangok teljesen korrektek, nyugalmat árasztanak szintén. Nincs folyamatos aláfestő zene, de annyi van, hogy az ember komfortosnak érezze magát, de ne unjon bele. Ha kiadnák a játék in-game zenéinek albumát, egy teraszon ülős, borozós, beszélgetős naplemente nézéshez, simán beileszthető hátérzenének, csak fokozná a helyzet romantikáját, és valahol ezt erősíti, hogy random leülhetünk a játékban különféle alkalmasságokra, és csak csodálhatjuk a környezetet.

Nem véletlenül említettem a romantikát, valahogy az egész játékmenet és tér, hangulat, egyben nekem is átjött, és át tudott adni némi megnyugtató pihentető kikapcsolódást, de valahogy úgy érzem, hogy a célközönsége inkább a fiatal felnőtt nők. Már a főszereplő, akinek a bőrébe bújva hódolhatunk a virtuális kertészkedésnek, ebbe a csoportba tartozik.

Összeségében kerek egész.

A Ballon Studios fejlesztésében a Whitethorn Digital ez év április 9- én adta ki a 25 euróért steam-en megvásárolható Botany Manor -t. A gépigénye konvergál a nullához, mégis hangulatos. Az 1890 es években játszodó történet szépen rajzolódik ki, rengeteg felfedezni valót rejt magában, és hogyha ezek ellenére nem tudnád, hogy te hogyan viszonyulnál a játékhoz, egy fél órás demo verzió is elérhető azok számára, akik csak kipróbálnák.